BP TV: fiktív munkaszerződések miatt is nyomoznak

A Budapest TV kapcsán a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás miatt folyamatban lévő nyomozást a rendőrség átadta az abban eljárni illetékes vám- és pénzügyőrségnek – tudta meg a hvg.hu.

  • Csikász Brigitta Csikász Brigitta
BP TV: fiktív munkaszerződések miatt is nyomoznak

Az ismeretlen tettes ellen megtett feljelentés alapja az – tudomásunk szerint –, hogy a Budapest Televízió dolgozóinak többsége éveken át fiktív megbízási szerződések alapján kapta a fizetésa mintegy 60-70 százalékát. A feljelentő, a cég egy volt dolgozója azt állítja, hogy az embereket többnyire minimálbérre jelentették csak be.

A nettó minimálbér és a tényleges nettó bér közötti különbözetet pedig fiktív megbízási szerződésekre fizette ki a televízió vezetősége, dolgozónként 50 és 150 ezer forint összegeket havonta. A fiktív megbízási szerződésekből egyetlen ember sem kapott, pedig többször kérték.

Az így kifizetett pénzek illetve munkavállalók után a Budapest Televízió Zrt. semmilyen közterhet nem fizetett. Ezzel a „módszerrel” évente 25-30 millió forintot fizethettek ki a dolgozóknak (feketén), ezt a pénzt a zrt. könyvelésében nem szerepeltette. Ez a „játék” legalább három évig működött a Bp TV-nél, tehát a csalás értéke összességében megközelíti, vagy meg is haladja a 100 millió forintot.

A nyomozás csalás gyanúja miatt indult a VIII. kerületi kapitányságon augusztus közepén, ahonnan néhány nap múlva a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik gazdaságvédelmi osztályára került az ügy. Amikor itt észlelték, hogy a feljelentés tárgya munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás gyanúja lehet, az eljárást átadták a VPOP Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalának, mivel ilyen ügyben a vám- és pénzügyőrségnek van hatásköre eljárni.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.