A Szepessy Zsolt által kezdeményezett kártya bevezetése nem alkalmas a polgármester által megoldani kívánt problémák, így például az alkoholizmus, a játékgépezés vagy az uzsora orvoslására - mondta a szociológus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Kaderják Dániel, az Újkorcsoport nevű civil szervezet elnöke emlékeztetett: néhány héttel ezelőtt nyílt levélben fordultak Szabó Máté általános ombudsmanhoz a szociális kártya ügyében. A levélhez a szociális szakma tekintélyes képviselőin túl sok civil is csatlakozott, a kezdeményezésük a monoki lakosok körében is jelentős támogatásra talált - mondta. Hozzátette, rövid idő alatt 225 monoki, köztük a település alpolgármestere, írta alá a dokumentumot.
Kaderják Dániel hangsúlyozta, álláspontjuk szerint a szociális kártya ötlete nemhogy országos, de helyi szinten sem kínál megoldásokat a szociális ellátásokkal kapcsolatos problémákra. A kártya bevezetése szerintük alkotmányellenes és ellentétes a szociális törvényben foglaltakkal.
A koncepció problémája, hogy homogén egységként kezeli a segélyezettek különböző csoportjait, nem tesz különbséget a segélyeket szabályszerűen felhasználók és a segélyekkel visszaélők között. "Egységesen minden segélyért folyamodót munkakerülőnek, és az adófizetők pénzén élősködő embernek állít be" - közölte Kaderják Dániel, s kijelentette: ezzel szemben az igazság az, hogy a "segélyezettek körén belül a visszaélők elhanyagolható kisebbséget jelentenek".
Szepessy Zsolt szociális kártya bevezetését tervezi a segélyeket és egyéb pénzbeli juttatásokat igénybe vevő helyi lakosok számára. Mint a hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, a polgármester szándéka szerint a kártyával csak kijelölt elfogadóhelyeken és csak törvényben meghatározott árucikkeket és szolgáltatásokat lehetne megvásárolni. Szabó Máté október 16-án a civil szervezet nyílt levelére azt válaszolta, hogy csak a konkrét szabályozás ismeretében lehet állást foglalni az ügyben.
Ferge Zsuzsa szerint a szociális kártya nem old meg semmit
Ferge Zsuzsa szerint a szociális kártya, amelyet a monoki polgármester akar bevezetni, nem old meg semmit.
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
Szigeti Ferenc: Volt megkeresés, de soha nem szerveztek be
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Magyar Péter szerint nemcsak azt lehet keresni, ki jelentett, hanem azt is, kit figyeltek meg
Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában
A Képviselőházban és a Szenátusban is a demokratáké a többség, már csak a győzelmük mértéke kérdéses – élő közvetítés a félidős választásokról
Mississippiben 43 szavazat a különbség, Alaszkában alig 1700 – így állnak a legfontosabb szenátusi versenyek
Paul Lendvai: Bumerángként üthet vissza Trump önbecsapása
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Sérülésmentes, alig futott kocsiként árulják a luxusautót.