Meglepődés, düh, szégyen – csak néhány azok közül az érzések közül, amiket átélhetünk, ha megpillantjuk egy közeli rokon nevét az ügynökakták között. Hogyan vészeljük át az első napokat?
A november 4-én elindult, mintegy 53 ezer nevet tartalmazó Nyitottakták oldal számos családnak okozhat zavart, szomorúságot, sőt traumát.
Egy név azonban még nem egy történet. Az állambiztonsági iratok sajátos körülmények között keletkeztek, töredékesen maradtak fenn, és értelmezésük szakmai ismereteket kíván. De van valami, amiről még a teljes dosszié sem tud beszélni: arról, hogy mit kezd mindezzel a család, olvasható a cikkben, amit Joób Máté lelkész, lelkigondozó és mentálhigiénés szakember jegyez – annak a Tarr Zoltán miniszter által frissen kinevezett testületnek a tagja, amely az ügynökakták társadalmi hatásait hivatott kezelni. A Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos honlapján megjelent írás ahhoz ad segítséget, hogy az új családi történettel szembesülő családtagok érzelmileg hogyan is közelítsék meg a tényt: a szülő, nagyszülő, dédszülő stb. hálózati személy lehetett, vagy valamennyire érintett volt.
Mennyire gyakran próbáltak zsarolással beszervezni embereket? Milyen társadalmi hátterük, iskolai végzettségük volt az ügynököknek? Tényleg tilos volt párttagot beszervezni? Többek között ezeket a kérdéseket válaszoljuk meg a korszak kutatóinak segítségével.
1. Ne akarjunk rögtön ítéletet mondani.
Hagyjunk időt a feldolgozásra.
2. Először próbáljuk megtudni, mi történt valójában.
Egy név még nem egy egész történet. Érdemes tisztázni a beszervezés körülményeit, az együttműködés tartalmát, az esetleges jelentéseket és következményeket, valamint azt is, hogyan viszonyult később mindehhez az érintett.
3. Ne maradjunk egyedül a történettel.
Nem kell rögtön nagy családi beszélgetést szervezni, elég lehet először egyetlen megbízható ember.
4. Beszéljünk az érintettel, de nem számonkérően.
A „hogyan tehetted?” helyett gyakran többet nyithat meg a „mi történt veled?”, „hogyan kerültél ebbe a helyzetbe?”, „mitől féltél?”, „mit gondoltál akkor?”, „hogyan éltél együtt ezzel később?” kérdés. A megértésre való törekvés nem értékítélet.
Egyszerű keresőfelületet készítettek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által létrehozott oldalnak. Egykori állambiztonsági ügynökök nevére és anyja nevére, fedőnevére és születési helyére vagy beszervezési dossziéjának számára is lehet keresni, és a találatokat a 6-os kartonok és a mágnesszalag H-adatbázisának tartalma alapján közli majd az oldal.
5. Ne engedjük, hogy az „ügynök” szó meghatározza az egész embert.
A nyilvánosság egy nevet és egy kategóriát lát. A család azonban apát, anyát, nagyapát, nagymamát, házastársat ismert. Az újonnan megismert szerep valóságos része lehet az életének, de nem feltétlenül azonos az egész életével.
6. A családban ne csak a tényeket, az érzéseket is osszuk meg.
Valaki dühös lesz, valaki védeni fogja az érintettet, valaki mindent tudni akar, más inkább távolságot tart. A közös feldolgozás nem azonos azzal, hogy mindenkinek ugyanarra a következtetésre kell jutnia.
7. Ne a gyors lezárást keressük, hanem a hordozható történetet
Nem biztos, hogy minden kérdésre lesz válasz. Lehet, hogy az érintett már nem él, hiányozhatnak iratok, és egymásnak ellentmondó történetek is felbukkanhatnak. A cél ezért nem feltétlenül a múlt maradéktalan feldolgozása, hanem az, hogy ne titokként legyen jelen a családban.
Sokáig a létezését is tagadták, aztán a rajta lévő adatbázist igyekeztek elérhetetlenné tenni, most viszont kereshető az 53 ezer hálózati személy nevét rejtő, „H” jelű mágnesszalag. A lista nem lesz teljes, két és fél ezer, 1990 előtt szolgáló ügynököt titokban szeretne tartani az Alkotmányvédelmi Hivatal. Lehetnek családok, amelyek most szembesülnek a felkavaró múlttal.
Sérülésmentes, alig futott kocsiként árulják a luxusautót.
