Mesterházy Attila kedden, egy XIII. kerületi gondozóházban történt látogatása után tartott sajtótájékoztatóján kezdeményezte azt is, hogy európai uniós források bevonásával az érintettek részt vehessenek az ápoláshoz kapcsolódó speciális szakmai képzésen.
A kormányfőjelölt szerint fontos, hogy a kormány valamilyen megoldást találjon a mintegy 53 ezer érintett és családjuk számára. Közölte: azt várja, hogy a kormány a következő hónapban készítsen kormányrendeletet és dolgozza ki "a megoldás első lépéseit". Mint elmondta, jelenleg azok a családok, amelyek egyik tagja ápolásra szorul, választhatnak, hogy bentlakásos intézményben helyezik el vagy otthon ápolják hozzátartozójukat. Ez utóbbi ma nem számít munkaviszonynak, így "ez a szegénységhez közel viheti a családot".
Mesterházy Attila közölte: az ápolás munkaviszonnyá alakítása a becslések szerint mintegy 20 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek, hiszen legalább a minimálbér szintjére kellene emelni az ápolási díj összegét.
Úgy vélte, a megoldáshoz közelebb vihetne, ha az otthon ápolást végzők a tevékenységükhöz kapcsolódó képzésen vehetnének részt, s e képzettséggel később máshol munkát is vállalhatnának. Mint fogalmazott, "egyfajta együttműködésben az egyik család tudna a másikon segíteni akár egyfajta szociális szövetkezetként", így nemcsak segítenének, de munkához is juthatnának ezen a "speciális munkaerőpiacon".
Emlékeztetett arra, hogy az idén a büdzsében 13 milliárd forint körüli összeget biztosítottak ápolási díjra az 53 ezer érintett számára.
Tóth József (MSZP), XIII. kerületi polgármester is arra hívta fel a figyelmet, hogy a gondozóházak fenntartása sokkal többe kerül, mint ha a gondozottakat otthon látnák el. A kerületi vezető is egyetértett azzal, hogy az ápolási díjban részesülők tevékenysége váljon fokozatosan munkaviszonnyá. Utalt arra is, hogy jelenleg az ápolást végzők - jórészt formálisan munkanélküliként - nagyon nehézen tudnak visszatérni a munka világába.
Mesterházy: az otthoni ápolás számítson munkaviszonynak
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt javasolja a kormánynak, hogy az otthoni ápolást végzők tevékenysége fokozatosan váljon munkaviszonnyá.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.