Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Varga Mihály szerint hozzá kell majd nyúlni az idei költségvetéshez. A fidesz.hu-ra szombaton feltett interjúban a Miniszterelnökség leendő államtitkára azt mondta: nyár folyamán elő kell készíteni egy gyors költségvetési módosítást, mert a hiány nem lesz tartható. Varga Mihály a Lánchíd Rádiónak adott, a Fidesz honlapján olvasható interjú szerint úgy vélekedett: személyes véleménye szerint hozzá kell nyúlni a költségvetéshez. Kijelentette: amikor a tényfeltáró bizottság a részjelentését június elejére elkészíti, utána a kormánynak nyilván meg kell vizsgálnia, mit lehet tenni, milyen lépéseket célszerű elindítani.
Valamikor a nyár folyamán elő kell készíteni egy gyors költségvetési módosítást, mert "ha a hiány mértéke magasabb lesz annál, mint amit korábban a mostani költségvetésbe beírtak, akkor nem tehetünk úgy, mintha semmi nem történt volna" - közölte, hozzátéve sem magunkat, sem a világot nem csaphatjuk be azzal, hogy kozmetikázunk adatokat. A tényfeltárásról kifejtette: minden olyan dokumentumot, ami beszerezhető, nyilvánosan elérhető és valamilyen gazdasági, államháztartási tényre utal, összegyűjtik, feldolgozzák, elemzik és megpróbálják belesűríteni a jelentésbe. Így - fűzte hozzá - az magába fogja foglalni a gazdaság helyzetét, az adózás és járulékfizetés tendenciáit, a devizahitelesek problémáját.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.