Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) továbbra is nyitott a tárgyalások felújítására Magyarországgal, de erre vonatkozólag nem rögzítettek időpontot a magyar kormánnyal - közölte Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti állandó irodájának vezetője a Reuters Insider TV-nek nyilatkozva.
Azt mondta, "ha a magyar kormány visszahív bennünket tárgyalni, jövünk". Irina Ivascsenko ugyanakkor úgy fogalmazott: "nyitottak maradunk, de mint köztudott, a jelenlegi megállapodás október elején lejár, így a lehetőség szűkül".
Arra a kérdésre, hogy van-e rögzített dátum az IMF számára a tárgyalóasztalhoz történő visszatérésre, Irina Ivascsenko azt felelte: "jelenleg nincs". Hangsúlyozta: a magyar kormánynak az idén el kell kezdenie az államháztartási hiánycél tartására irányuló intézkedések végrehajtását, és ezt "egyben olyan lehetőségnek kell tekinteni, amely lehetővé teszi a jövő évi költségvetési cél eléréséhez szükséges tartós szerkezeti intézkedések végrehajtását".
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.