A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint Székesfehérvárról Várpalota felé tartott a kamion, amikor egy szemből érkező személygépkocsi eddig ismeretlen okból áttért a sávjába. A két jármű frontálisan összeütközött a 8-as főút 25-ös kilométerszelvényében. A balesetben a személyautót vezető férfi a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés teljes útzár mellett jelenleg is tart, a forgalmat Inota felé terelik.
Halálos baleset Inotánál
Meghalt egy személyautó vezetője, amikor járművével frontálisan ütközött egy kamionnal csütörtök reggel a 8-as főúton Inota határában; a helyszínelés idejére az utat lezárták - közölte a rendőrség.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.