Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Civil szervezetek és ellenzéki pártok szerveztek demonstrációt a budapesti Operaház elé hétfő estére, miközben az épületben a kormány az új alaptörvény életbelépését ünnepelte. A hvg.hu percről percre tudósított az eseményekről.
Hétfőn ünnepi gálaestet rendeztek az új alaptörvény életbelépésének alkalmából. A 20 órakor kezdődött rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívtak meg, az esemény 13 millió forintos költségét az állam biztosította.
A gálaesttel egy időben civil demonstrációt hirdettek, amelyhez a pártok közül csatlakozott az MSZP, a Demokratius Koalíció, az LMP, a Negyedik Köztársaság és a JESZ. Szélsőjobboldali csoportok vonulást is terveztek hétfő estére: demonstrációjukat fél órával a tüntetés előtt kezdték, és terveztek egy 200 méteres vonulást is. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszínt; azt ígérték, rend lesz, a tüntetést azonban némi lökdösődés zavarta meg. A szervezők szerint az ellenzéki tüntetésen mintegy százezren vettek részt.
A demonstráció hivatalos programja este 8 óra körül véget ért, tüntetők egy-két ezres csoportja azonban a helyszínen maradt, az Operaház előtt jelszavakat skandálva várták meg, amíg a gála résztvevői a hátsó bejáratokon távoztak.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Lejáratást emlegetve és a hatalom által eltitkolt valódi korrupciós esetek feltárását ígérve reagált a Tisza Párt a KEHI anyagára Ruszin-Szendi Romulusz villaügyéről.