A Fővárosi Bíróság még 2007-ben feloszlatta az az év májusában tíz magánszemély által létrehozott Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet, és elrendelte a szervezet törlését a bírósági nyilvántartásból. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2009. július 2-án helybenhagyta e döntést. A táblabíróság jogerős határozatában kifejtette, hogy az egyesület feloszlatása egyúttal kiterjed az egyesület által létrehozott és működtetett Magyar Gárda Mozgalomra is.A vádlott, László Attila Tibor ezután lett az Új Magyar Gárda Mozgalom Békés megyei kapitánya.
Egyesülési joggál élt vissza az Új Magyar Gárda békési kapitánya
Jogerősen bűnösnek mondta ki egyesülési joggal való visszaélés vétségében, és ezért egy évre próbára bocsátotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön az Új Magyar Gárda Mozgalom Békés megyei kapitányát.