Tájékoztatása szerint Magyarország leghosszabb barlangrendszere a budapesti Szépvölgyi-barlangrendszer, a második az aggteleki Baradla–Domica-barlangrendszer, a harmadik pedig a Pilisben található Ariadne-barlangrendszer. Ezeket követi a felfedezéssel hivatalosan is a Tapolcai-barlangrendszernek elnevezett föld alatti képződmény, amely összesen három már ismert barlangból - a Tavasbarlangból, a Kórház-barlangból és a Berger Károly-barlangból - áll.Elmondása szerint több mint húsz éve kutatják a Veszprém megyei város alatt a karsztvíznek köszönhetően kialakult járatrendszereket. Tevékenységük eredményeként vált hozzáférhetővé a rendszer részét alkotó többi barlang is. A most megtalált két barlang közötti átjáró feltárási munkálatai kisebb megszakításokkal tavaly tavasz óta tartottak, közöttük eddig nem volt ismert összeköttetés - mondta. A labirintusjellegű rendszernek még vannak feltáratlan részei, a teljes hossza 10 kilométer lehet - fejtette ki a Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport vezetője. A felfedezéshez két kutatócsoport is hozzájárult, a Plecotus hat tagján kívül a Plózer István Víz Alatti Barlangkutató Szakosztály öt barlangásza is kereste az átjárót. A véletlenszerű összeköttetés feltételezéseik szerint úgy keletkezett, hogy a Kórház-barlang inaktív száraz szintjéig "felszakadozott" a Tavasbarlang egyik, vizes repedésekből álló kürtője. A kutatást két irányból végezték: az egyik oldalon száraz járatokból, míg a másikban búvárok segítségével, víz alatt jutottak el az öt-hat méteres köztes réshez.Szintén a barlangkutató csoport fedezte fel még 2010 végén Magyarország eddig ismert legnagyobb barlangi tavait 20 méter mélyen Tapolca alatt. Szilaj Rezső szólt arról is, hogy terveik szerint tovább kutatják a most feltárt barlangrendszertől északra található Kincsesgödör járatait.
Összeköttetést találtak 2 tapolcai barlang között
Megtalálták az eddig ismeretlen összeköttetést a tapolcai Tavasbarlang és a Kórház-barlang között, ezzel az eddig összesen 8,7 kilométernyi feltárt járatrendszerrel a Tapolcai-barlangrendszer lett az ország negyedik leghosszabb barlangrendszere - mondta el Szilaj Rezső, a helyi barlangkutató csoport vezetője az MTI-nek hétfőn.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.