Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Májusban 210 ezer közmunkás volt, közülük a legtöbben a vízügyi igazgatóságoknak és a Kliknek dolgoznak.
A Belügyminisztérium adatai szerint áprilisról májusra több mint 17 ezerrel közel 210 ezerre nőtt a közmunkások száma az országban, a legtöbben a borsodi és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken dolgoznak ebben a formában – írta pénteki számában a Népszava.
Az adatok szerint a létszám növekedésének üteme Győr-Moson-Sopron megyében volt a legdinamikusabb, ahol majdnem negyedével emelkedett tavasszal a közmunkások száma.
A legnagyobb közfoglalkoztatók a cikk szerint a vízügyi igazgatóságok, a művelődési intézmények és a közoktatás. A négy vízügyi igazgatóság összesen majdnem nyolcezer közmunkást dolgoztat, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) közmunkásainak száma áprilisról májusra több mint kétszeresére nőtt, már több mint 4700 ember segíti ebben a formában az oktató-nevelő munkát. Ennél is nagyobb közfoglalkoztató a Nemzeti Művelődési Intézet, ahol 5872 főt alkalmaznak közmunka keretében, de a Magyar Közút is több mint két és fél ezer embert foglalkoztat így.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.