szerző:

Már több mint ezerötszáz aláírója van a Herman Ottó Gimnázium tiltakozó, egyben építő szándékú nyílt levelének, melyben a közoktatás problémáit sorolták a kormánynak.

A tanitanek.com oldalon gyűlnek az aláírások, melyek a Herman Ottó Gimnázium tantestülete mellett kiállást fejezik ki, a nyilatkozatot eddig több mint ezerötszázan írták alá. Az iskola múlt héten fogalmazta meg nyílt levelét az iskolákban tapasztalt állapotok miatt azt követően, hogy nem kaptak választ a minisztériumtól. A Herman Miskolc városának egyik vezető intézménye, ezért sokan felfigyeltek kiállásukra.

A kifogások között szerepelt a Nemzeti Alaptanterv és az érettségi követelmények változtatgatása, de szóba került a Klik működésének eredménye is. Bár külön jelezték, hogy nem kérnek a kötelező tagságú Nemzeti Pedagógus Kar közvetítéséből, mégis az egyik első támogató levél az NPK-tól érkezett, miszerint ők is látják a működési problémákat – írja a nol.hu.

Eddig 8 intézmény mellett az országos számos tanára, művésze, egyetemi oktatója, matematikusa és sok szülő támogatólag állt be a Herman mögé, de a Dunántúl egyik tankerületének Klik vezetője is csatlakozott a nyílt levél tartalmához – bár az ő nevét titok fedi. A Hálózat a Tanszabadságért, a Független Diákparlament és a Magyartanárok Egyesülete is aláírta a támogató nyilatkozatot.

A létrehozott oldalon a tanárok követeléseiket és javaslataikat is megfogalmazták. Követelik, hogy állítsák le a forráskivontást az oktatásból, mert ez az ágazat lehet a jövő gazdasági fellendülésének záloga. Üdvözölnék egy önálló Oktatási Minisztérium felállítását oktatási szakember vezetésével. A Klik érdemi felszámolása lenne, ha ismét viszaadnák az önkormányzatokhoz a helyi oktatás megszervezését, finanszírozását az aláírók szerint. Kérik a tankötelezettség visszaállítását 18 évre, az érettségi követelmények megváltoztatásának visszavonását és a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálatát.