szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tiltakozók akadályozták meg annak a fakivágásnak a folytatását, amelyet a Városligetbe tervezett Zene Háza helyszínén csütörtök reggel kezdtek el a Főkert emberei. Cikkünk folyamatosan frissül.

Csütörtökön reggel elkezdték a fakivágást a Városligetben a tervezett Zene Háza helyén, a hvg.hu helyszínen lévő munkatársa reggel arról számolt be, hogy négy emelőkosaras járművel előbb elkezdték legallyazni a fákat, majd ezután készülnek kivágni őket. 

Rövidesen tiltakozó aktivisták jelentek meg a helyszínen, vagyis a nyáron Kertem nevű szabadtéri sörözőként működő területen. Gáyer Zoltán a "Legyen a Liget a kertem" Facebook-csoporttól akkor nyilatkozott a hvg.hu-nak, amikor már nagyjából a negyedik fánál tartanak, ő akkor azt mondta, hogy az egykori Hungexpo-épületek területén zajló fakivágást nehezen látni a kerítéstől. A csoport riadóláncot hirdetett és minden tiltakozót a helyszínre vártak.

Gáyer azt is elmondta, hogy ha kinyílik a terület kapuja, akkor mindenképp be akarnak menni, hogy megakadályozzák a fakivágásokat például azzal, hogy a fák alá állnak. Amikor később valóban kinyílt a terület hátsó kapuja, az aktivisták megpróbáltak bemenni a területre, de biztonsági őrök visszatartották őket, így némi dulakodás is kialakult. Gáyer Zoltán elmondta, ennek során a Legyen a Liget a kertem csoport egyik aktivistáját fellökték, aki elesett és kicsit meg is sérült.

Később a tiltakozóknak sikerült bejutnia a Kertem területére, itt a rendőrökkel kezdtek egyezkedésbe. A rendőrök nem vezették ki őket, Gáyer Zoltán szerint jogilag igen zavaros a helyzet, ezért nem kezelték őket úgy, mintha birtokháborítást követtek volna el. Elmondása szerint a tiltakozók arra készülnek, hogy beosztják magukat úgy, hogy mindig legyenek valakik a kivágandó fáknál.

Kattintson galériánkért!
Túry Gergely

Tudósítónktól úgy értesültünk, hogy amikor 15-20 ember bement a helyszínre, akkor a fűrészelés tényleg leállt, sőt, később a fűrészt is elrakták, dél körül pedig egy csapat iskolás is megérkezett a Kertembe. Úgy tudjuk, a volt fideszes környezetvédelmi államtitkár, Illés Zoltán is a tiltakozókkal van. A helyszínen aztán kisebb szóváltás alakult ki a Főkert embere és a politikusok között. A rendőrség azt a területet elkerítette, ahol a fakivágás már megindult, mivel veszélyes. Ezzel együtt a munkagépek levonultak a helyszínről, előbb leparkoltak a Kertem előtt, majd onnan is távoztak.

Diákok a Kertemben
hvg.hu

Szabó Rebeka, Zugló PM-es alpolgármester a hvg.hu-nak elmondta, a fakivágást nem jelentették be, szerdán kapták csak kézhez a fakivágásról a hatósági engedélyt, ezt jogilag elkezdték elemezni, de nem számítottak arra, hogy ilyen gyorsan megkezdik a munkálatokat.

Azt is mondta, láthatóan több nagyméretű fát kezdtek el kivágni, sőt olyanokat is, amelyeket korábban nem vettek nyilvántartásba, nem kerültek be a fakataszterbe. Mint mondta, most ezzel beigazolódott az a korábbi félelmük, hogy azért nem vettek minden fát nyilvántartásba, hogy ki lehessen vágni őket. Hozzátette, korábban ugyan azt mondták, hogy a Zene Házához nem kell majd fákat kivágni, most kiderült, hogy ez sem igaz.

Karácsony Gergely zuglói polgármester a Facebookon egy videót is megosztott a helyszínről, azt írta hozzá, hogy "ha kell, odaláncoljuk magunkat a fákhoz!". A Városliget fáival kapcsolatos korábbi akcióról itt olvashat bővebben!

Ha kell odaláncoljuk magunkat a fákhoz!

Ha kell odaláncoljuk magunkat a fákhoz!Szabó Rebeka: Kérlek, segítsetek! Mindenki aki tud menjen ki a Ligetbe, mert elkezdték a pusztítást! Ne hagyjuk azt, ami a József Nádor téren megtörtént!#pm #párbeszédmagyarországért

Posted by Párbeszéd Magyarországért on Thursday, 17 March 2016

A Liget Budapest közölte, "az átfogó parkrehabilitáció szükségessé teszi a beteg és balesetveszélyes fák eltávolítását, de a kivágott példányok pótlásával és az ökológiai hotspotok kialakításával jelentősen növekedni fog a liget biológiai értéke". Hozzátették, a Főkert felmérése szerint a városligeti fák nyolcvanöt százaléka ápolásra szorul, tizenkét százaléka pedig egyenesen balesetveszélyes.

Kattintson galériánkért!
Stiller Ákos

Szerintük a volt Hungexpo területén 19 fát szükséges növényegészségügyi vagy kertészeti okok miatt kivágni, de a parkrészen található tuskók és a kiszáradt koronájú, elpusztult faegyedek eltávolítása is indokolt. Az építési munkálatok 15 egészséges fát érintenek, közülük minden megmenthető példányt szám szerint 5 fát pár napon belül, március 21-22. között átültetnek. A kivágott fákat többszörösen pótolják.

Azt is hozzátették, hogy a lebetonozott felületek arányát 5 százalékkal csökkentik, és a kivágott fákat 150 százalékos arányban pótolják, a Magyar Zene Háza fűtési-hűtési rendszere pedig teljes mértékben megújuló energiaforrásokra épül. A projekt keretében megszűnik az 50 ezer négyzetméteres Dózsa György úti parkoló: a betonrengeteg helyén új parkrész és ökológiailag fenntartható mélygarázs épül.

Ez lenne a fák helyén
Sou Fujimoto Architects
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!