szerző:
hvg.hu

Lift helyett több állomásnál is a mozgólépcsőhöz csatlakoztatható szállítóeszközzel oldanák meg az akadálymentesítést.

Nem lesz mindenütt lift a 3-as metró állomásain, mert van, ahol ez műszakilag kivitelezhetetlen – írja a Magyar Nemzet.

A lap a tenderek dokumentációja alapján korábban azt írta, hogy „megvalósul a teljes akadálymentesítés”, de Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója szerint több állomáson a felvonók kialakítása fizikai akadályokba ütközik. A lap szerint ilyen például a Ferenciek tere.

Bolla azt mondta, az ilyen állomásokon az akadálymentesítést egy speciális eszközzel oldanák meg: "a Műegyetem szakemberei kidolgoztak egy olyan szállítóeszközt, amely a kerekesszékesek közlekedését oldja meg. A berendezést a mozgólépcsőhöz lehet csatlakoztatni, s így megvalósulhat az akadálymentesítés, igaz, a használathoz külső segítség kell". Mint mondta, a mozgáskorlátozottak érdekképviseletei elutasítják ezt a megoldást.

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy elfogadhatatlannak tartanak minden olyan megoldást, amely kizárja, hogy bárki önállóan és méltóságteljesen használhasson bármilyen eszközt. Ráadásul ez a megoldás nem jó sem a babakocsisoknak, sem a nehezen járó időseknek.

A múlt héten kiírt, az állomások felújítására szóló közbeszerzési pályázatok ajánlattételi határideje április végén lejár, és még egy tender lesz a vágányfelújításra és az alagútépítési munkákra. Bár Tarlós István főpolgármester a 137,5 milliárd forintos teljes infrastruktúra-rekonstrukció júniusi kezdését feltételezte, a vesztes pályázók esetleges megtámadási lehetőségeit, illetve a szerződéskötések határidejét és a tényleges munkálatok megkezdhetőségét összevetve legvalószínűbb az augusztus–szeptemberi időpont.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!