szerző:
hvg.hu

Az Európai Parlament szerdán elfogadta azt a határozattervezetet, amelynek értelmében megkezdik az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának előkészítését Magyarországgal szemben. Az úgynevezett hetes cikkely bevetése végső esetben Magyarország szavazati jogának a megvonását is jelentheti. A Fidesz közleményében Soros-jelentésnek nevezte az EP határozattervezetét. Kövesse velünk élőben a Kormányinfót!

Az EP szerdai döntésének értelmében:

  • a képviselők azt kérik, hogy indítsák el a 7-es cikkelyt és utasítják az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy készítsen plenáris szavazásra kerülő különjelentést Magyarországról
  • felszólítják a magyar kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a menedékkérőkkel és civil szervezetekkel kapcsolatos szabályokat szigorító törvényeket és állapodjon meg az amerikai hatóságokkal a CEU ügyében, hogy az egyetem továbbra is szabadon működhessen Budapesten
  • felszólítják a Bizottságot, hogy szigorúan ellenőrizze az uniós források magyar kormány általi felhasználását.
1 2 3
Sorrend megfordítása

Nem bír magával a Momentum

Az Echo TV arról kérdezte Lázárt, mit szól ahhoz, hogy a Momentum Mozgalom meglátogatta az Origo szerkesztőségében Kovács Andrást, a portál újságíróját. A teremben egyébként ott ült az első sorban az érintett újságíró.

 "Nem bírnak magukkal. Meg vagyok döbbenve. Mit akartak?"

- válaszolta Lázár. Szerinte nem így kell híveket gyűjteni, felhívni magukra a figyelmet. Azt sem tehetik meg, hogy bizonyos médiumoknak nem nyilatkoznak.

Nem vagyok híve a sajtó elleni hadviselésnek, tette hozzá Lázár.

 

Rogán jól járt el

Nem hibázott Rogán Antal, amikor nem mondta el, hogy már tavaly tudott róla, Simicskához került az Index opciós joga, jelentette ki Lázár.

Lehet-e politikust szidni a stadionokban?

Lázár nem akarta kommentálni az MLSZ döntését, miszerint a szövetség 400 ezer forintra büntette az Újpestet, mert a szurkolók Orbán Viktort  szidalmazták. Lázár szerint jó lenne, ha gyerekkel is ki lehetne menni meccsekre. Mint elmondta, saját fia is fogénykony azokra a szövegekre, amiket a meccseken hall.

A Magyar Nemzet megkérdezte az MLSZ-t is, hogy volt már-e példa arra, hogy politikus szidalmazása miatt büntessenek, és hogy akkor egyetlen közszereplőt sem lehet ezentúl szidni, de még nem kaptak választ.

Hogyan is volt Spéder és Rogán találkozója?

"Halvány gőzöm sincs" - mondta Lázár arra, hogy hivatalos találkozó történt-e Rogán és Spéder között. A propagandaminiszternek érdemes médiatulajdonosokkal beszélgetnie, jegyezte meg a miniszter.

A saját jövőjének érdekében nem mondaná, hogy Orbán Viktor tiltotta le Spédertől, mondta sejtelmesen Lázár.  Elfogult Spéder Zoltán ügyében, de más is annak tartja, tette hozzá.

Közpénzt kapott a CÖF

Az MVM pénze közpénz, kikérhető, hogy a CÖF mire költötte a több mint 500 milliós támogatást - mondta Lázár. Szerinte az a kérdés, hogy az MVM folytasson-e támogatáspolitikát vagy sem. "Semmi ördögtől valót nem látok ebben a történetben"

"Nem nagyon lehet más. Ami az állami cég pénze, az a közé"

 - erősítette meg Lázár egy másik kérdésre, hogy az MVM támogatása közpénz.

Lázár szerint minden szervezetnek szerepeltetnie kell beszámolójában, hogy milyen támogatásokat kapnak. Ez vonatkozik a TASZ-ra és a CÖF-re is. Lázár biztos benne, hogy a CÖF jóhiszeműen jár el ebben az ügyben. A hazai támogatások le vannak szabályozva, míg a külföldiek nincsenek, ezért kell a civiltörvény, érvelt Lázár, hogy miért van szükség a törvénytervezetre.

Kik a Soros-ügynökök?

Nem tekinti Soros-ügynöknek az Európai Néppárt azon képviselőit, akik megszavazták az EP szerdai határozattervezetét - válaszolta egy kérdésre Lázár.

Csak akkor fogja a kormány módosítani a lex CEU-t, ha az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása erre kötelezi, mondta egy másik kérdésre reagálva.

Mi van Gyurcsánnyal?

Gyurcsány Ferenc egy leépülőben lévő személyiség - mondta Lázár arról, hogy a volt miniszterelnök állítása szerint terhelő információi vannak Orbán Viktorról. Lázár szerint Gyurcsány egy ideje komolyan vehetetlen és inkább Gyurcsány felesége miatt aggódna.

Fogalma sincs Lázárnak, milyen dokumentumokkal rendelkezik Gyurcsány.

Jó döntés volt Mészárosnak adni a tatabányai főtér egy részét

Az e heti HVG mutatta be, hogyan került részben egy Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő cég kezébe Tatabánya főtere, és az ott építeni tervezett bevásárlóközpont. Lázár szerint az önkormányzat biztosan jó döntést hozott és minden törvényesen zajlott. Megerősítette, hogy továbbra is érvényben van a pálázastop.

Kifizetődő lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal

Lázár szerint jól állnak a vizsgálatok ezügyben, és Paks2-höz hasonlóan a kínai hitelből épülő vasútvonal esetében is belátja az EU, hogy a magyar államnak megéri a beruházás.
1 2 3