Hamvay Péter
Hamvay Péter

Némi konszolidációt hozhat a Magyar Művészeti Akadémia életében a politikától magát távol tartó, egyszerű tagból a köztestület elnökének választott Vashegyi György. Ha hagyják dolgozni.

Nevető harmadikként futott be Vashegyi György karmester a két esélyesnek tartott jelölt, Marton Éva operaénekes és Jankovics Marcell rajzfilmrendező előtt a  Magyar Művészeti Akadémia (MMA) keddi tisztújító közgyűlésén. Csak a szavazás előtt, a jelöltek felsorolásánál derült ki, hogy a neves rajzfilmrendező, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöki posztját is megjárt Jankovics a tisztújítás előtti nap bejelentette a visszalépését. Holott az előzetes várakozásokból, de a HVG-nek az akadémikusokkal és az akadémia vezetőivel folytatott háttérbeszélgetéseiből,  sőt az érintett korábbi szavaiból is az volt leszűrhető, hogy a korábbi alelnök lesz Fekete György utóda. Tovább fokozta a tisztújító közgyűlés zavarát a szólásra emelkedő rendező, aki csak annyit mondott: „Nem adok magyarázatot a visszalépésemre, csak bocsánatot kérek mindazoktól, akik jelöltek, és azt remélték, hogy én leszek az elnök.”

Nem kell kremlinológusnak és pszichológusnak lenni ahhoz, hogy azt gondoljuk, a  fegyelmezett és becsvágyó Jankovics nem önszántából hozta meg a döntését. „Kritikus alkat vagyok, és a változtatás híve, ezért sem vagyok jó elnöknek” – magyarázta később, alelnöki programbeszédében, amely pozícióra ismét megválasztották.  Jankovics többször bírálta az MMA működését, a politikai hátszéllel megtámogatott expanziójával sem értett egyet. A tagok körében népszerű rendező neve már 2013-ban akkor szóba került, amikor az elnökség meg akarta puccsolni a nyilatkozataival egyre nagyobb botrányokat okozó Feketét. Csakhogy Jankovicsban valószínűleg már korábban megrendült Orbán Viktor bizalma, ezért is nem állhatott sem akkor, sem most Fekete helyére – vélik forrásaink. Ezt mutatta, hogy 2011-ben leváltották az akkor épp felfelé ívelő csillagú L. Simon László kedvéért az NKA éléről.  

Vashegyi György, az MMA új elnöke. Ki vezényel a karmesternek?
©

Jankovics visszalépése után egy pillanatig úgy tűnt, hogy Marton Éva lesz a  befutó. A következő meglepetés azonban az volt, hogy a 226 érvényesen szavazóból csupán 36-an szerették volna  az excentrikus, néha agresszíven szókimondó dívát elnökükként látni. Még az utolsó pillanatban előhúzott Rátóti Zoltán színész is jóval több szavazatot kapott, mint ő. Martont láthatóan sokként érte a rossz szereplés, sértettségével magyarázható, hogy visszalépett az alelnöki jelöltségtől, és az elnökségben sem kívánt részt venni. Bár a kormány minden lehető kitüntetéssel elhalmozta, Corvin-láncot és a legmagasabb magyar kitüntetést, a Szent István-rendet is megkapta, sőt róla elnevezett nemzetközi énekversenyt is alapított, ám az ambíciói kielégíthetetleneknek bizonyultak. Kitartóan lobbizott például az Operaház vezetéséért is, s nem kevésbé az alaptörvény által köztestületi rangra emelt MMA elnöki székéért. Hiába áll azonban fanatikus Fidesz-hívő hírében, forrásaink szerint kormányzati körökben tartanak a kiszámíthatatlanságától, amely újabb, hangos botrányokat hozhatott volna az MMA életébe.

Ettől bizonyosan nem kell Orbánnak tartania az elsöprő többséggel, 140 szavazattal elnökké választott, a maga 47 évével fiatalnak számító Vashegyi György karmester esetében. Ő volt egyébként az egyetlen, aki jelöltként valamirevaló programmal ált elő. Holott a Zeneakadémia tanára, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapítója újoncnak számít: korábban semmilyen tisztséget nem töltött be az MMA-ban. Sőt négy évvel ezelőtt elnyert levelező tagságát is csak idén sikerült rendes tagságra váltania. Bár jobboldali kötődései a zenei világban közismertek, soha nem tett politikai nyilatkozatokat. A középkor, a reneszánsz és a barokk muzsikájának, vagyis az úgynevezett régizenének az egyik legjelentősebb tolmácsolója és szakértője, Liszt-díjas karmester, aki elsősorban a művészeti nevelés, a közművelődés és a digitalizáció  fontosságát emelte ki. Arra a kérdésünkre, hogy elnökként mérsékelné-e az MMA megosztó és közpénzfaló jellegét, egyrészt azt válaszolta, hogy ő nem érzékeli úgy, hogy az akadémia a művészeti élet megosztására törekedne, másrészt a saját példáját hozta fel: az általa alapított két komolyzenei együttes használta fel a legkevesebb közpénzt a magyar együttesek közül.

©

„Ha az ember lépcsőt épít, nem érdemes abbahagyni vagy irányt váltani az utolsó két lépcsőfoknál” – ezzel a Fekete György-idézettel válaszolt az új elnök a HVG-nek arra a kérdésére,  mi az, amit folytatna elődje működéséből. Szerinte az MMA jó úton halad, ugyanakkor megjegyezte, hogy a szakmai működésre helyezné a hangsúlyt. Az átláthatóság szükségességéről, illetve a „lehető legszélesebb társadalmi, politikai és szakmai együttműködésről” is ejtett  néhány szót, ám hogy ez miben állna, azt nem részletezte. Kora, politikai beágyazottságának hiánya miatt minden bizonnyal más típusú  vezetője lesz az akadémiának, mint az MMA-alapító Makovecz Imre-féle alomból származó, képviselőként és államtitkárként a politikát is megjárt elődje.

„Minden reggel szűzen ébredtünk” – ezt már  Fekete György mondta, aki hatéves működésére visszatekintve megemlékezett az „áruló kilépőkről”, és büszkén  mondta, hogy elviselték a „magyar sajtó egy részének alávaló támadásait”. Felidézte az utóbbi évek sikereit, a megszerzett ingatlanokat, a Nemzeti Szalon kiállításait, a Nemzet Művésze cím megalapítását. Saját versével zárta utolsó, elnökként elmondott beszédét, amit a hallgatóság felállva, vastapssal jutalmazott. Majd egyhangúlag elfogadták a kormánynak szánt éves jelentését is.

A tiszteletbeli elnöki címmel vigasztalódó, 86. évében járó belsőépítész a HVG-nek elmondta, hogy a jövőben az Építészeti Múzeum megvalósításával szeretne foglalkozni. A kormánytól a minap nagyvonalú ingatlanadományt kapott múzeumnak (lásd Kórházi eset című írásunkat) szerinte meg kell mutatnia, hogy a magyar építészet a középkorban az olasz és francia színvonalán állt. „A jurtától Makoveczig ívelő kiállítás elsősorban enteriőrök segítségével mutatja majd be nemcsak az építészetet, hanem az egész magyar kultúrtörténetet” – mondta a tiszteletbeli elnök, aki szerint legalább ötéves munkába vágta a fejszéjét az eddig kiállítóhely nélkül tengődő múzeum kialakításával.

HAMVAY PÉTER

[email protected]