Gáti Júlia
Gáti Júlia
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A rendszer fejlesztésre szorul, senki nem tudja, mi a teendője, de még csak adatok sincsenek, amelyek alapján ezt tisztázni lehetne.

Korántsem példa nélküli, hogy hosszú órákat kell várakozni a kórházak sürgősségi osztályain, és sokan a türelmüket vesztve, ellátás nélkül, „önkényesen” távoznak onnan. Igazán nagy baj persze akkor van, ha a beteg utóbb már nem tud panaszkodni, csak a hozzátartozók sérelmezhetik váratlan halálát. Ez történt az óév utolsó napjaiban is a Honvédkórház sürgősségi centrumában, ahol sokórás, hiábavaló várakozás közben elhunyt egy 58 éves asszony. A fájdalmakra panaszkodó szívbeteget és reklamáló hozzátartozóit is hosszú türelemre intette az ügyeletes főorvos, Zacher Gábor – meglehetősen érdes stílusban. Kollégái szerint ez korántsem idegen megnyilvánulás a médiából jól ismert toxikológus szakembertől, aki éppen három éve vezeti a centrumot. Az elhunyt hozzátartozói feljelentést tettek, hogy tisztázódjon, kik a felelősek a végzetes késlekedésért.

©

Mintha érezte volna Zacher doktor, hogy a centrumra nehezedő nyomás előbb-utóbb tragédiához vezet. Október végén a honvédelem.hu internetes lapnak adott interjújában éppen azt fejtegette, hogy a sürgősségi ellátás nem egyenlő a gyorsasági ellátással. Szerinte sokan félreértik, mi számít vészhelyzetnek, aminek az a következménye, hogy a „rengeteg felesleges beteg hihetetlen módon leterheli a sürgősségi osztályt”. A centrumvezető főorvos szerint ők évente több mint 63 ezer beteget fogadnak, ami naponta átlagosan 170 ellátási esetet jelent. Nem is csoda, hiszen a főváros több kerülete és a budapesti agglomeráció egy része is, összesen 1,8 millió ember tartozik a hét minden napján 24 órában működő sürgősségi centrumhoz.

Mire való?

Akinek hetek óta egészségügyi panaszai vannak, jobb, ha kivárja a másnapot és elmegy a háziorvosához vagy a járóbeteg-rendelőbe. A feledékenyek is jobban járnak, és jót tesznek betegtársaiknak is, ha krónikus bajukra szedett orvosságok sürgős pótlására nem az ügyeletet használják, hanem a háziorvosuktól kérik a receptet. Az alábbi tünetek esetén viszont életmentő lehet, ha egyenesen a legközelebbi kórházi sürgősségi osztályra mennek:

– nehéz légzés, erős mellkasi fájdalom, fulladás,

– erős vérzés, hirtelen fellépő mozgás- vagy beszédképtelenség, a végtagok érzékelésének elvesztése,

– ájulás, mérgezés, erős allergiás reakció,

– vért ürítő köhögés vagy hányás, súlyos tartós hányás vagy hasmenés,

– a mentális állapot megváltozása, zavartság, szokatlan viselkedés, öngyilkossági késztetés,

– hirtelen fellépő, soha nem tapasztalt erősségű fejfájás, látási zavarok,

– mély vágás, súlyos égési sérülés,

– törött csont, fejsérülés, hirtelen keletkező ízületi fájdalom,

– nem szűnő szédülés, gyengeség.

A gond az, hogy nemcsak a betegek, hanem a szakma és az ágazat irányítói sincsenek tisztában azzal, kinek-kinek mi lenne a teendője. Ehhez ugyanis megbízható adatok kellenének, ami a jelenlegi helyzetben abszolút hiánycikk. Az Állami Számvevőszék idei, első félévi munkatervében szerepel a sürgősségi betegellátás rendszerének az ellenőrzése, ami annál is időszerűbb, mivel legutóbb 2009-ben készült az ÁSZ-nál ilyen mélyreható elemzés.

Annyit azért nagyjából tudni, hogy 2007–2014 között a mentés korszerűsítése és a vidéki kórházak sürgősségi osztályainak infrastruktúra-fejlesztése 35 milliárd forint uniós támogatásból valósult meg. A sürgősségi orvostani szakma (szakszóval oxyológia) kormány által is elfogadott terve az volt, hogy a városi és a megyei kórházakban egykapus beléptetéssel fogadják az akut eseteket. Ott, a helyben rendelkezésre álló diagnosztikai eszközök – például röntgen, labor, ct – segítségével döntenének arról, hogy szükséges-e a beteg azonnali kórházi vizsgálata és kezelése, vagy az ambuláns ellátás után hazamehet-e. A bonyolultabb, több szakma együttműködését kívánó esetek értelemszerűen a megyei vagy egyetemi kórházak feladatköre. Ily módon a betegutak egyengetése, a mentőirányítás vidéken viszonylag jól átlátható feladat.

Ami azonban első látásra egyszerűnek tűnik, az a gyakorlatban korántsem az. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai (lásd ábránkat) azt mutatják, hogy brutális teljesítménykülönbségek vannak a megyék között. Míg Baranya megyében 100 ezer lakosból több mint 4 ezren fordultak meg a kórházi sürgősségi osztályokon, Heves megyében még 600-an sem. Ugyanakkor 2016-ban itt hatszor annyi beteg halt meg, mint Baranyában. Jelentős különbségek mutatkoznak abban is, hogy az ellátásra jelentkezők mekkora hányadánál ítélik szükségesnek a kórházi beutalást. Békés megyében ez az arány még az egy százalékot sem éri el, Fejérben viszont 50 százalék mehet csak haza, a többieknek maradniuk kell. Az adatok összehasonlíthatóságát és így a tisztánlátást is akadályozza, hogy a betegellátásnak csak egy részét – átlagosan 40 százalékát – számolják el a kórházi sürgősségi osztály rubrikáján, a többiek ambuláns esetként szerepelnek az egészségbiztosítónak küldött elszámolásokban.

©

A fővárosban ennél sokkal zűrzavarosabb a helyzet. A közép-magyarországi régió máig kimaradt az uniós fejlesztésekből, így félszáz oldal a „kit, mikor, milyen bajjal, hová kell szállítani” mentős sillabusz. Sürgősségi osztály mindössze öt kórházban van – közülük messze a legnagyobb forgalmú a Honvédé. Ez az egyedüli, ahol minden szakmai háttér egy helyen rendelkezésre áll, az idegsebészettől a kardiológián át a traumatológiáig. Aki azonban nem oda tartozik, azt más intézménybe kell szállítani, ha balesetet szenvedett, s megint máshová, ha infarktusgyanúval diagnosztizálták. A baj tetéződik, ha a beteg szerencsétlenségére mindkét probléma egyszerre jelentkezik.

Néhány hónappal ezelőtt a Magyar Orvosi Kamara is feldobta a témát. Az emberi erőforrások miniszterének, Balog Zoltánnak címzett levélben azt részletezte Éger István kamarai elnök, hogy az általuk „megvizsgált” kórházi sürgősségi osztályok jelentős része szabálytalanul működik. Nincs ugyanis minden műszakban sürgősségi szakorvos, de más szakorvosok helyett is csak friss diplomás rezidensek tartják a frontot. Az egészségügyért felelős államtitkár viszonválaszában leszögezte, hogy nincs szakemberhiány, és a következő években jelentős összeget költenek majd a fővárosi sürgősségi ellátás fejlesztésére is. Ennek némileg ellentmond, hogy a sürgősségi orvosok társasága is úgy tudja, a minimumfeltételek teljesítéséhez ezer oxyológus kellene. Helyettük van 300, és kevesebb új szakorvost képeznek, mint ahány nyugdíjba megy vagy külföldön vállal munkát.