szerző:
hvg.hu

Egy – legfeljebb másfél – napon belül mindenkinek hivatalos jelöltté kell válnia – adta ki a parancsot a pártközpont.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Bár hivatalosan csak hétfő reggel nyolc órakor startolt el az ajánlásgyűjtés időszaka, a Fidesz és a KDNP egyéni képviselőjelöltjeinek információink szerint hétfő estig, de legkésőbb kedd délután 4-ig le kell adniuk az indulásukhoz törvény szerint szükséges minimum 500 ajánlást a helyi választási irodánál.  

A gyűjtést – annak érdekében, hogy Orbán Viktor felszólítását teljesítve minél több választóval találkozzanak – természetesen az ajánlási időszak végéig, március 5-éig folytatják a kormánypárti jelöltjei. Annak ugyanis, hogy mind a százhatan ennyire rövid idő alatt össze tudják gyűjteni a szükséges mennyiségű ajánlást, csak szimbolikus jelentősége van: azt igyekeznek bizonyítani, hogy a Fidesz a legszervezettebb politikai erő ma Magyarországon.

Az ajánlásokat természetesen nem személyesen gyűjtik a jelöltek – annál is inkább mert kétharmaduk hétfőn és kedden a parlamentben kénytelen ülni –, hanem aktivistáik járnak házról házra az ajánlóívekkel. Nem véletlen, hogy az önkénteseket változatos formában igyekeztek hangulatba hozni az elmúlt hetekben, hol csapatépítő tréningekkel, hol választókerületi bállal, hol pedig disznóvágással.

Az ajánlásgyűjtés abszolút rekordere egyébként már meg is született: a Magyar Idők információi szerint ugyanis, a Fidesz–KDNP színeiben Győr-Moson-Sopron megye 3. választókerületében induló Gyopáros Alpár valamennyi párt valamennyi jelöltje közül elsőként már hétfőn 12 óra 30 perckor leadta az ajánlásait a helyi választási irodában.

 

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!