A csütörtök esti Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás szerint Lantos Csaba miniszter (nyitóképünkön) azzal bízta meg Horváth Kristófot, hogy kísérje figyelemmel az Energiaügyi Minisztérium tevékenységéhez kapcsolódó, európai uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseket, tartsa a kapcsolatot a részt vevő szervezetekkel.
A miniszteri biztos feladata lesz az is, hogy szükség esetén javaslatot tegyen a fejlesztések előrehaladásának elősegítésére. Továbbá ő felel a feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek és vezetői döntések szakmai előkészítéséért és végrehajtásáért, összehangolja az abban közreműködő szervezeti egységek munkáját, ellenőrzi a kiadott feladatok végrehajtását.
Mindezért helyettes államtitkári juttatás és kétfős titkárság jár Horváth Kristófnak, aki régi energiaipari szakember, egyebek közt volt az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese is.
A magyarországi nukleáris létesítmények biztonságosan működtek 2012-ben is – közölte Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója, aki a 2012-es év meghatározó eseményének nevezte, hogy a hivatal kiadta az engedélyt a Paksi Atomerőmű egyes blokkjának üzemidő-hosszabbítására. A tavaly elkészült nemzeti akcióterv alapján a fukusimai atomerőműben 2011-ben bekövetkezett baleset tanulságai a magyar atomenergia-felhasználás biztonságának növelésére felhasználhatók.
A biztosi kinevezés április 10-től szól legfeljebb két évre, de ismeretlen okból csak egy hónappal később tették közzé.