Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Önmagában nem ellentétes a közösségi joggal az áruházak áru- vagy szolgáltatásválasztékával kapcsolatos összehasonlító reklám, már ha ez a reklám nem megtévesztő, azonos szükségleteket kielégítő vagy azonos rendeltetésű árukat vagy szolgáltatásokat hasonlít össze, tárgyilagos és ellenőrizhető - tette közzé konkrét kérdések alapján kialakított álláspontját Antonio Tizzano, az Európai Bíróság főtanácsnoka.
Ami a tárgyszerűséget és az ellenőrizhetőséget illeti, a főtanácsnok szerint nem szükséges az, hogy a reklámokban kifejezetten megemlítsék az összehasonlított termékeket és árakat, amennyiben e reklámokban feltüntetik, hogy az összehasonlított termékekre és árakra vonatkozó adatok hol tekinthetők meg (például az interneten) egy átlagos fogyasztó számára.
A főtanácsnoki indítvány előzménye egy belga bíróság konkrét kérdése volt. A Colruyt áruház Belgiumban még két évvel ezelőtt olyan reklámkampányt indított, amelynek mondanivalója szerint a fogyasztók a korábbi év adatai szerint jelentős ármegtakarítást érhettek el, ha a Colruytban vásároltak.
A kampányban meg is nevezték azokat az áruházakat, amelyek áraival összehasonlítva olcsóbbnak mondták magukat. A Lidl is szerepelt a listán, s ez a cég keresetet indított egy belga bíróságnál, azt kérve, hogy a Colruytot a megtévesztő és összehasonlító reklámokról szóló irányelvet a nemzeti jogba átültető belga törvény alapján tiltsák el ettől a reklámozási gyakorlattól. A Lidl érvelése szerint a kifogásolt reklámok megtévesztők, és több okból is ellentétesek az összehasonlító reklámokra alkalmazandó szabályokkal.
A belga bíróság azt kérdezte az Európai Bíróságtól, hogy az említett közösségi irányelv értelmében tilos-e a reklámozó általános árszínvonalának a versenytársakéval összehasonlítása oly módon, hogy egyes kiválasztott termékek árainak összehasonlításából általános következtetést vonnak le, azt a benyomást keltve, hogy a reklámozó összes terméke olcsóbb.
A második kérdés arra irányul, hogy összehasonlító reklám csak egyes áruk vagy szolgáltatások konkrét összehasonlítására megengedett-e, vagy lehetséges az ilyen típusú reklám az összességében azonos szükségletet kielégítő áruválaszték tekintetében is. Arra a kérdésre is választ vár a belga bíróság, hogy a reklám valóságtartalmának ellenőrizhetősége tekintetében szükséges-e, hogy azt maguk a címzettek is tudják ellenőrizni, vagy elegendő, ha erre a reklám címzettjének nem minősülő harmadik személyeknek (például a hatóságoknak) van lehetősége.
A konkrét esetet illetően ugyan a főtanácsnoknak komoly kételyei vannak azt illetően, hogy a Colruyt áruház reklámkampányában teljesítette-e a tárgyszerűség és az ellenőrizhetőség követelményét, mégis a tényállás felderítése szempontjából jobb helyzetben lévő belga bíróságra bízná ennek eldöntését.
A főtanácsnok azt is megállapította, hogy megtévesztő a reklámozó általános árszínvonalának a versenytársakéval oly módon való összehasonlítása, amely egyes kiválasztott termékek árainak összehasonlításából általános következtetést von le, ezáltal azt a benyomást keltve, hogy a reklámozó összes terméke olcsóbb, annak ellenére, hogy az elvégzett összehasonlítás csak a termékek bizonyos körére korlátozódott.
euractiv.hu
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A május végén felszabadított uniós pénzekből másfél milliárd euró jut a helyreállítási alapból az energetikára. A miniszter első magyarázatai nem igazán egyértelműsítették, voltaképpen mire és kihez is érkezhet majd ez az összeg. Megpróbáltuk megfejteni.
Az eurózónához való csatlakozásra viszont 2030-ra még nem, csak 1-2 évvel később állhat készen a magyar gazdaság.