szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Augusztusban megszűnik a jelzálogalapú devizahitelezés az ingatlanokra vonatkozóan, visszamenőlegesen csökken a társasági adó, szeptemberben pedig a közszférában életbe lép a bérplafon, és különadót kell fizetniük a bankoknak - egyebek mellett ezt tartalmazza a Schmitt Pál államfő által aláírt gazdasági és pénzügyi törvénycsomag.

A köztársasági elnök szerdán jelentette be, hogy ellátta kézjegyével azokat a törvényeket, amelyeket elfogadott és megküldött neki az Országgyűlés. A gazdasági és pénzügyi törvénycsomag - amelyet július 22-én fogadott el a Ház - legtöbb elemének hatálybalépését a kihirdetéshez kötötte a kormány. A csomagnak az állampolgárokat közvetlenül érintő elemei közül augusztus 1-jén - visszamenőleges hatállyal - lényegében egy lép életbe: a ház körül végzett munka adómentessége. 

A kihirdetést követő naptól megszűnik meg a jelzálogalapú devizahitelezés az ingatlanokra vonatkozóan. A törvény kihirdetésétől számított harmadik napon több intézkedés is hatályba lép: a társasági adó csökkentése - amely egyébként visszamenőlegesen július 1-jétől lesz érvényes -, az egyenes ági rokonok közötti öröklés és ajándékozás illetékmentessége. Utóbbi rendelkezést az öröklést érintően azokra az ügyekre is alkalmazni kell, amelyeket július 1. napján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) jogerősen még nem bírált el. Ugyancsak ekkortól, vagyis a kihirdetést követő harmadik naptól szűnik meg a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó, így azt a második félévben már nem kell fizetni.
   
Szeptember 1-jétől él majd az a szabály, amely alapján a közszférában bevezetik a kétmillió forintos havi bérplafont. A Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke esetében azonban a kihirdetést követő nyolcadik naptól él a szabályozás mégpedig úgy, hogy az elnök a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től, illetve PSZÁF-tól származó havi keresete a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszerese.
   
A törvény kihirdetését követő 44. napot követő hónap első napján lép hatályba az a rendelkezés, amely szerint 98 százalékos különadó sújtja a közszférában a végkielégítéseket és egyes jövedelmeket (például a felmentési időnek munkavégzési kötelezettséggel nem járó részre kifizetett munkabért, illetményt, az előző évi szabadságmegváltást), de a szabályozás a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre vonatkozik. A törvény szerint október 1-jétől kell megfizetni ezt a különadót, azaz, aki eddig a határidőig megkapta az adó alá vont pénzt, annak október 31-ig vissza kell fizetnie a megszerzett jövedelem 98 százalékát; aki e határidőt követően jogosult végkielégítésre, annak a munkáltató (kifizető) már automatikusan levonja a különadót. Negyvenöt nappal a kihirdetés után lesz jövedékiadó-mentes a meghatározott mennyiségben főzött pálinka. Ekkortól él a banki különadó is, de azt először szeptember 30-ig kell befizetni, másodszor pedig december 10-ig.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Vállalkozás

Testi örömök adókedvezménnyel

A sporttal kapcsolatos törvénymódosítások alapja, hogy a szabályozás bevonja a támogatásba a vállalkozásokat, segítse a sportcélú beruházásokat, illetve kedvezőbbé és egyszerűbbé tegye a sportolók és a sportban dolgozók bérének adózását is.

MTI Vállalkozás

Bírság helyett csak figyelmeztetik a kkv-kat - új törvény

Aláírta Schmitt Pál köztársasági elnök, így hatályba léphet a kis és középvállalkozások fejlődésének támogatásáról szóló 2004-ben hozott törvény módosítása. A kkv-k számára "kézzel fogható" enyhítést jelent az, hogy 2011. január elsejétől a szakhatóság - kivéve az adó- és vámhatóságot - az első esetben figyelmeztetést alkalmazhat, és nem szabhat ki bírságot.