Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta az ügyészség a Quaestor-ügyben. Ibolya Tibor főügyész szerint Tarsoly Csaba nem volt abban a helyzetben, hogy a rendelkezésére álló két hétben offshore cégeken keresztül kimenekíthesse a vagyonát. A főügyész egyébként sem akar olyan országban élni, ahol egy feljelentés után egy nappal bárkit le lehet tartóztatni - hangzott el az M1-en.
A vagyonvisszaszerzési eljárásban a győri ETO Park bevásárlóközpontot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság - mondta Ibolya Tibor fővárosi főügyész az M1 csatornán hétfő este.
Mint arról korábban beszámoltunk, a győri önkormányzat azt közölte, hogy csak a Győri ETO sportlétesítményeit venné át a Qauestor-botrány után, az ETO Park bevásárlóközpont további sorsa tisztázatlan.
Március 11-én rendelték el a nyomozást, aznap négy helyen tartottak házkutatást, amelynek eredményeként lefoglaltak körülbelül tízezer oldalnyi nyomtatott szöveget és körülbelül 800 gigabyte-nyi elektronikus adatot. Ennek az "óriási mennyiségű" adatnak az áttekintéséhez idő kellett - hangsúlyozta a főügyész.
Főügyész: Tarsoly nem volt abban a helyzetben, hogy kimenekíthesse vagyonát
Arra a kérdésre, hogy a Tarsoly Csaba előállításáig eltelt idő, két hét elég lehetett-e a vagyon kimenekítésére offshore cégeken keresztül, azt válaszolta: "objektíven nem volt olyan helyzetben" Tarsoly Csaba, hogy vagyont tudjon kimenekíteni.
A főügyész elmondta: a vagyonvisszaszerzési eljárás tart, ennek részeként hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság biztosítási intézkedésként. A gyanúsítás után már megkezdődött a vagyonvisszaszerzés, gépkocsikat, üzletrészeket, készpénzt, ingatlanokat foglaltak le - tette hozzá.
Tarsoly Csaba és két társa ügyében a főügyész a gyanúsítás részleteit nem árulta el, annyit közölt, hogy "a cselekmény minősítése csalás".
Mint mondta, ez egy nehezen bizonyítható bűncselekmény, ezért minden olyan nyomozati cselekményt el kellett végeztetniük, amely megalapozottá teszi a gyanút. A Magyar Nemzeti Bank feljelentése csak arról szól - folytatta -, hogy a Quaestornál bűncselekmények történtek, de ekkor még nem volt egyértelmű, hogy milyen bűncselekmények. Mivel kár keletkezett, ezért a csalás gyanúját próbálták megalapozott gyanú szintjére hozni.
Ibolya Tibor ezzel kapcsolatban kijelentette: nem akar olyan országban élni, ahol egy feljelentés után egy nappal bárkit le lehet tartóztatni.
Orgován tette be a kaput
Amikor a büntetett előéletű Orgován Béla nevére írta a céget, Tarsoly Csabával szemben a megalapozott gyanú "kijegecesedett" - mondta a főügyész. Ez jó volt az ügyészségnek - tette hozzá.
Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Buda-Cash-ügyben sem intézkedtek gyorsabban a nyomozók, talán egy vagy két nappal hamarabb állították elő a gyanúsítottakat - mondta. Ez mindkét ügyben két hét alatt történt meg, amit nemzetközi összehasonlításban is gyorsnak nevezett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”