Fesztivál zűrzavar idején

A XI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál (április 22-25.) meghívottja Németország, s az egyik díszvendég Günter Grass. Egy sikerágazat önmagát ünnepli. Közben májustól egy teljesen új kontextusban kellene megmutatnia magát a magyar irodalomnak. Menni fog?

A Budapesti Könyvfesztivál valóban rangos eseménnyé nőtte ki magát az elmúlt évtizedben. A Budapest Kongresszusi központban az idei három nap alatt is lesz Elsőkönyvesek Fesztiválja, a nyitónapon pedig egyszerre két Nobel-díjas, Grass és Kertész Imre ül majd a pódiumon, Németországot többek között Joachim Sartorius és Ingo Schulze is képviseli, de itt lesz a hivatalban levő államelnök, Johannes Rau is.

Folyamatosan lesznek felolvasások, bemutatók, dedikálások, számos külföldi író-vendéggel. Országuk és magyarországi kiadójuk fontosnak tartotta, hogy itt legyenek, a fesztivál nemzetközi presztízsének kézzelfogható jeleként. Ez mind szép, elismerésre méltó.

A magyar irodalom és könyvkiadás hétköznapjai azonban nem túl fényesek. Nem véletlen, hogy épp ezekben a hónapokban próbált az irodalmi szakma tárgyalásokat kezdeni a kulturális minisztériummal és a hazai kultúrafinanszírozással. Radikális modernizációra szorul ugyanis az irodalom intézményrendszere és támogatási struktúrája. Még sürgetőbb a dolog az Európai Unióhoz való csatlakozás közeledtével. Kulturális (tehát nemcsak irodalmi) intézményrendszerünk ugyanis nem EU-kompatibilis, a külföldről jövő kezdeményezések és pénzek fogadására sem igen alkalmas.

Május 1-től, pusztán a csatlakozás ténye folytán még nem lesz nagyobb igény a magyar kultúrára külföldön. A figyelem az utóbbi években Ázsiára összpontosult, ma pedig a Balkán művészete számít "trendinek" az európai művészeti diskurzusban. Nekünk kell tehát úgy prezentálnunk a kultúránkat, hogy az izgalmas legyen, ha azt akarjuk, figyeljenek ránk. Ez az irodalomra is vonatkozik, már csak azért is, mert sokkal nehezebb a reprezentációja külföldön, mint a látványhoz kötődő művészeti ágaknak. S ha már Németország a fővendég: a német nyelvterület jó kiindulópont lehetne, hisz ott már van respektusa és kommerciális sikere is irodalmunknak.

Az írószervezetek és a kulturális kormányzat éppen megrekedt tárgyalásain ez is téma, hiszen most talán olyan egységes irodalmi adatbázisunk sincs, amelyből egy külföldi fordító, vagy érdeklődő kiadó tájékozódhatna. Éppenséggel egy, a hazai művészet külföldi megjelenéseit segítő-menedzselő, kis létszámú, de komoly összeg fölött rendelkező, szakmai alapú, operatív testület az egész magyar kultúrának jót tenne.

Számos egyéb probléma van azonban még, amely az irodalmárok és a minisztérium tárgyalásain középpontban áll. A magyar nyelvű könyvek a határokon túli magyarokhoz nagyon nehezen jutnak el; ennek támogatása igenis állami feladat volna. Ám még a hazai terjesztés is problematikus, a kortárs irodalom alig lép túl Budapest határain; kiadásra igen, promócióra gyakorlatilag nem pályázhatnak a kiadóink.

A magyar irodalmat a nemzetközi kontextustól egyelőre elszigetelik problémái. A Magyar Írószövetség eljelentéktelenítette önmagát. A minisztériummal való tárgyalásokat reménytelien kezdő Irodalmi Kerekasztal a Döbrentei-botrány óta gyakorlatilag működésképtelen. Benne korosodó Kossuth-díjasok követelik kiváltságaikat, s újító szellemű fiatalok próbálnak ehelyett inkább érdemi kérdésekről beszélni.

Átgondolandó az írószervezetek működése: kit, miből, miért képviselnek? Mi a szerepük, ha sem szakszervezetként, sem non profit menedzser szervezetként működni nem elégségesek az eszközeik? Átgondolandó a folyóiratstruktúra: tényleg ennyi lap kell, tényleg szinte automatikusan megkapott támogatásokkal? Átgondolandó az állami ösztöndíjrendszer: miért ad annyira keveset (havi bruttó 70 ezer), amennyi nem segíti teljesítmények létrejöttét, s ha csak ennyit ad, minek van? Hol volna a régiók, a városok szerepe ebben a rendszerben, mikor indulnak végre írói rezidens-programok? Miközben a könyves iparban komoly pénz mozog, a "miből éljen az író?" kérdése lassan már elkoptatott lesz. Pedig messze még a válasz. Ha azt akarjuk, hogy ne a támogatás, az ösztöndíj legyen elsődleges forrás, és normatív szempontokat akarunk érvényre juttani, akkor megoldásra vár számos probléma, a sokszorosítás jogi vonatkozásaitól, a (még nem létező) kötelező minimálhonoráriumon át a (szintén nem létező) könyvtári kölcsönzések után járó jogdíjig.

Ünneprontás helyett persze most menjünk és böngésszük a Könyvfesztivál standjait. De április 26-tól jó volna kitalálni, ugyan mi van akkor, amikor nem ünnepelünk.