Igazi krimibe illő története volt a Magyarországra nagyjából több mint harminc év után visszakerült Seuso-kincseknek, legalábbis ez derül ki abból az 1997-ben készült dokumentumfilmből, amelyet Dézsy Zoltán forgatott le, és amely teljes terjedelmében megtekinthető az Indavideo videomegosztó oldalon. A kincsek története azért rejtélyes, mert a hazai szakemberek meggyőzdése szerint Magyarországról származnak, mégis külföldön bukkantak fel és a magyar állam sosem rendelkezett fölöttük, bár sokáig megpróbálta peres úton bebizonyítani, hogy őt illeti a kincs, hiába. A kincsek közül nyolc tárgy került most haza, az állam 15 millió eurót fizetett értük egy külföldi eladónak. A visszaszerzés körülményeiről itt olvashat.

A római kori leleteket rendszerint a helységnévről nevezik el, a Seuso-kincseket azonban nem tudták egyetlen településhez kötni, ezért az egyik ezüsttálon szereplő személynév alapján nevezték el az angol szakértők – mondta el a dokumentumfilmben a Magyar Nemzeti Múzeum régésze, Nagy Mihály. Seuso – teszi hozzá a régész – neve alapján germán származású volt. Nem lehetett akárki, mivel az ezüstvödrök füle olyan szimbólumokat, császári diadémokat mintáz, amelyet csak nagyon befolyásos személyek használhattak.

A Seuso-kincsek

A Seuso-kincsek tizenöt tárgyból álló együttese ismert, de a régész szerint tudható, hogy ennél sokkal több került nyugatra. A tárgyak egyike egy nagyméretű rézüst, amely a tárgyak egy részének elrejtésére szolgált, de része a leletnek több hatalmas ezüstkancsó, tálak, ezüst amfora, illatszeres szelence, rajtuk sok domborított-vésett mitológiai jelenet látható, vélhetően az egykori tulajdonos mítikus pályáját örökítették meg – mondja a régész. A rézüst most hét másik tárggyal együtt került vissza Magyarországra.

1990-ben írta meg a magyar sajtó, hogy az angol Lord Northampton egy késő római kori leletegyüttest szeretne aukción értékesíteni, egyiken a Pelso névvel, ami a Balaton latin elnevezése. Rendőrségi ügy csak ezután lett a dologból, mégpedig látszólag véletlenül – ez Tonhauser László rendőr ezredesnek a dokumentumfilmben elhangzott mondataiból derült ki: a rendőrség sorkatonai szolgálatukat töltő fiatalemberek halálát kezdte visszamenőleg vizsgálni a szülők kezdeményezésére, és rábukkantak egy 1980-ban történt öngyilkosságára, ekkor találták meg a polgárdi Sümegh Józsefet kőszárhegyi pincéjében felakasztva. A dunántúli Kőszárhegy amúgy egy régi római út mentén van, közelében már az ókorban is kőbánya volt. A riportfilmben fényképeket is mutatnak a felakasztott fiatalemberről, akit amúgy már négy napja keresett a honvédség, mire megtalálták.

Sümegh nővére a riportban azt mondja, gyanús volt nekik, hogy a fiatalember trikója véres volt, holott felakasztotta magát, de akkor ezt nem követte vizsgálat. Amikor 1990-ben a rendőrség elkezdett nyomozni az ügyben, tanúkat kutattak fel és keresték az okot, hogy leszerelés előtt négy nappal miért követett el öngyilkosságot a férfi, aki egyébként civilben fúrós kisegítő munkás volt a kőbányánál és nagy tervei voltak az életben. Hobbija volt amúgy a római kori fémpénzek gyűjtése, de nővérének sem mesélte el, hogy honnan vannak a pénzek. A rendőrség azt gyanította, hogy mivel a kiskatona leszerelése után építkezést tervezett, azt feltehetően valamilyen, birtokába került régészeti kincsből akarja finanszírozni, de ezt feltehetően valahogyan elvették vagy kizsarolták tőle. Ezen a szálon vizsgálódva került a rendőrség látókörébe a ma Seuso-kincsként ismert leletegyüttes, vélhetően ennek darabjait találta meg és rejtegette Sümegh a hetvenes években.

A hazakerült darabok

MTI / Bruzák Noémi

A filmben Sümegh egykori szomszédja-kollégája, Strasszer István elmondta, hogy látta egyszer a kincseket, amiket Sümegh mutatott meg neki a polgárdi házában 1977 körül, de ő a külsejük alapján nem találtak vonzónak a tárgyakat. Másik ismerőse, Harmath József arról beszélt, hogy nekik is mutatta a tárgyakat, de ő nem gondolta ezüstnek, azt hitte, ócska ón tárgyakról van szó. Strasszer amúgy a tárgyakra lerakodótt porból arra következtetett, hogy a bányából származnak, és azt is bevallotta, hogy ő meg is smirglizte kicsit a kincsek egyikét, hogy jobban látszódjon, milyen felirat van rajta. Azt is tudni vélték, hogy Sümegh, mielőtt bevonult katonának, a kincseket elrejtette a pincéjénél.

A tanúk egyike arról beszélt, hogy egy Kolonics György nevű művezetővel áshatták ki a kincset, de Kolonics egyszer csak egy átmulatott éjszaka után meghalt, a helyiek szerint megmérgezték. Tonhauser szerint viszont nem lehet összefüggésbe hozni Sümegh halálával a másik halálesetet, erre legalábbis nem volt a rendőrségnek bizonyítéka.

Sümegh nővére arról beszélt a dokumentumfilmben, hogy leszerelése előtt testvére bezárkózóbb, szomorú lett, nem írt levelet, és utólag arra következtettek, hogy tudta már akkor, hogy valakik az életére törnek a kincsek miatt. Tonhauser azt mondta, nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy Sümeghet megölték, de erre mutatnak a jelek, ámbár az elkövetőt nem találták meg.

A kincsek ezután ismeretlen úton egy libanoni kereskedőhöz Bécsbe, majd Londonba és Kaliforniába kerültek, a Paul Getty múzeumnak próbálták eladni, de feltehetően annak hamis, libanoni eredetigazolása miatt állt el a múzeum a vételtől. Később pedig már csak az 1990-ben meghirdetett aukció alkalmával értesült az ekkor már Seuso-kincsnek nevezett leletek létezéséről a hazai régész szakma. A kincsekért folytatott diplomáciai küzdelem fejleményei kiderülnek a videóból.