„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az akadémia tagjai jótékony célra ajánlhatják fel jövedelmük egy részét.
A tehetséges magyar fiatalok támogatása a célja annak a gyűjtésnek, amely az MTA 188. közgyűlése döntése nyomán indult el. Lovász László, az Akadémia elnöke levélben hívta fel az akadémikusok, illetve az MTA köztestületi tagjainak figyelmét arra a lehetőségre, amely szerint az akadémikusok, illetve a köztestületi tagok jövedelmük egy általuk meghatározott részét jótékonysági célra ajánlhatják fel.
Az elnökség úgy döntött, hogy idén az Igazgyöngy Alapítványt támogatják a felajánlott pénzekből.
Az Igazgyöngy Alapítványról lapunkban is többször írtunk, vezetője, L. Ritók Nóra a hvg.hu-n vezetett A nyomor széle blog szerzője.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.