szerző:
hvg.hu

Az igazgatói pályázatot a mindenkori színházigazgató szerződésének lejárata előtt hat hónappal kell kiírni. Idén hat igazgatónak jár le a mandátuma.

Két budapesti és négy vidéki teátrum, közötte három nemzeti besorolású intézmény vezetőjének a mandátuma jár le a nyáron – írja a színház.hu.

A Budaörsi Latinovits Színház, a Magyarországi Szerb Színház, a Pinceszínház, a Szegedi Nemzeti Színház, és a Csokonai Nemzeti Színház élére is lehet pályázni. Utóbbiról korábban megírtuk, hogy Ráckevei Anna a társulat előtt jelentette be: nem pályázza meg újra az igazgatói posztot.

De Vidnyánszky Attila mandátuma is lejár nyáron. A pályázati felhívás ide kattintva olvasható el. A Nemzeti Színház igazgatója még az évad elején elmondta, hogy újra pályázni fog a színház vezetésére – emlékeztet a lap.