Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A Romantikus Erőszak rövidített névvel hirdeti magát az erdélyi fesztiválon, az NKA részéről a fő szervező pedig fel is lép mint a Moby Dick basszusgitárosa.
Romer névre átkeresztelve lép fel a Romantikus Erőszak – korábban szkinhedzenekar, mostanában pedig nemzeti rockegyüttes egy székelyudvarhelyi fesztiválon. A Nemzeti Dal Ünnepe eseményt a Csíki Sör mellett az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) is támogatja a plakát tanulsága szerint, írja az Index. Az esemény fő szervezője Göbl Gábor, a Mi Hazánk soproni szervezetének elnöke, akit az Emmi delegált az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumába, amőgy a Moby Dick basszusgitárosa, így maga is színpadra lép.
A lap emlékeztet, a Romantikus Erőszak 2018 nyarán a Pride felvonulásra időzítve hirdetett meg koncertet Hangtámadás a normalitás védelmében címmel, a koncert logója pedig egy rajz volt, amelyen egy alak ollóval és hajvágóval esik neki Conchita Wurstnak.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.