Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Komoly felhasználói érdeklődés mutatkozik az egyelőre technikai előzetes verzióban elérhető új Windows iránt.
Szeptember utolsó napján leplezte le új operációs rendszerét a Microsoft, az azóta eltelt két hét alatt pedig jelentős érdeklődés mutatkozott a rendszer iránt: a vállalat közlése szerint két hét alatt 1 millióan töltötték le a Windows 10-et.
A felhasználó minden billentyűleütését rögzítő Windows-verzióból a Microsoft már sok önkéntes visszajelzést is kapott, 200 ezernél is több hibajelzés és funkciókérés érkezett a vállalathoz.
Ha a Windows 10 újdonságai érdeklik, ide kattintva olvashat róluk. Ha le szeretné tölteni és kipróbálni a szoftvert, itt talál hozzá útmutatót.A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.