szerző:
hvg.hu

A Windows 10 debütálása – hála a Microsoft új üzletpolitikájának – igazi sikertörténet, a fejlesztőknek azonban jóval ambiciózusabb tervei vannak az új operációs rendszerrel.

Már a Windows 10 megjelenése utáni első két napban látszott az új rendszer sikere, igaz, ebbe erősen belejátszott, hogy rengetegen ingyen jutottak az új operációs rendszerhez.

Jó pár nap eltelt már az indulás óta, azonban továbbra sincs megállás: több mint 53 millióan letöltötték a Windows 10-et szerte a világon, 1500 gépre került fel másodpercenként. A Statcounter szerint az új operációs rendszer immár 4,95%-os piaci részesedést mondhat a magáénak, azonban ismét hangsúlyozni kell, hogy nem érdemes összehasonlításokat tenni a Windows 7 vagy 8 adaptálási számaival, hiszen amíg azok prémium rendszerek voltak, a Windows 10 ingyenes.

Az 53 milliós szám igazán impozáns, azonban eltörpül a Microsoft tervszámai mellett: a redmondiak az elkövetkező 2-3 évben ugyanis egymilliárd eszközön szeretnének Windows 10-et látni. Ez a szám mellbevágó, de csak az első pillanatban, ne feledjük ugyanis, hogy a Windows 10 a Microsoft első igazán univerzális rendszere, azaz mobilkészülékek is futtathatják.

©

A cég jelenleg az első igazán nagy Windows frissítésen dolgozik (Threshold 2), ami októberben érkezhet. A hibajavítgatásokon kívül tartalmazni fog egy univerzális üzenetküldő alkalmazást, bővítményeket, fejlesztéseket  az Edge böngészőhöz, illetve az Universal App Platformot is frissíteni fogják.

Ha kíváncsi, milyen az új operációs rendszer, korábbi cikkünket ajánljuk, amiben részletesen leírtuk, mit tud és kinek éri meg telepíteni. És azt is megtudhatja, hogyan teheti fel most azonnal a számítógépére.