Ha most megszüntetnék a megyei önkormányzatokat, azt senki nem venné észre
– fogalmaz meg sarkos véleményt Fábri István, a Pest megyei Csömör polgármestere. Erősen bírálja a megyei önkormányzati rendszert az 1100 lakosú Nógrád megyei falu, Vizslás vezetője, Sándor József is: „Ahol lehet, kikerülöm őket. Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész. Ezt jobboldali polgármesterként mondom.” Kritikus, de diplomatikusabb az ország másik végében fekvő, kilencezres Nagyatád vezetője, Ludas László, aki úgy vélekedik a megyei közgyűlésről: „Jelzésértékű, hogy 2–3 havonta üléseznek. Ha több feladatuk volna, nyilván sűrűbben találkoznának.” Mindezzel szemben a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) azt állítja, hogy „a megyei önkormányzati szint meggyengítése vagy bürokratikus felszámolása súlyos nemzetgazdasági és stratégiai hiba” lenne.
Ezek a vélemények jelzik a legjobban annak a vitának a kereteit, amelyet a miniszterelnök szavai robbantottak ki az utóbbi hetekben. Magyar Péter először arról beszélt, hogy a Fidesz teljesen kiüresítette a megyei önkormányzatokat, azok ma már csak „a szétesett ellenzék tízmilliárdos kifizetőhelyeként szolgálnak”, ezért jelenlegi formájában „a rendszer teljesen feleslegessé és okafogyottá vált”. Magyar nem hirtelen felindulásból ment neki a megyerendszernek, hiszen nemrégiben világossá tette, hogy már javában tart „a teljesen feleslegessé vált megyei közgyűlések, politikai kifizetőhelyek megszüntetésének gyors előkészítése”. A miniszterelnök részleteket nem közölt, és az önkormányzati tárca is csak annyit erősített meg a HVG-nek, hogy „a rendszer újragondolásáról szakmai munka folyik”.
Közben egyre hevesebb vita dúl a megyei önkormányzatok jelenéről, jövőjéről, de még arról is, hogy valójában mennyi közpénzből és mit csinálnak ezek a hivatalok. Árulkodó, hogy a MÖOSZ már azon is felháborodott, amikor a kormányfő tízmilliárdos kifizetőhelyként beszélt a hivatalokról. A szövetség szerint ugyanis egy-egy megye évente pár száz millió forintos állami támogatásban részesül, ez tavaly összesen körülbelül 7 milliárd forint kiadást jelentett. A Pest Megyei Önkormányzat pedig sietett jelezni, hogy képviselői csak néhány százezer forintos tiszteletdíjat kapnak.
