szerző:

Hosszú-hosszú éveket kellett rá várnunk, de mostantól végre Magyarországon is elérhetővé vált a tévézés nyugaton divatos, nekünk új formája.

A fix havidíj ellenében korlátlan filmezést és sorozatnézést kínáló Netflix népszerűségéről sokat elárul, hogy naponta 125 millió (!) órányi tartalmat néznek meg vele a felhasználók – abban a 60 országban, ahol elérhető a szolgáltatás. A Las Vegasban zajló CES 2016 technológiai kiállításon kiderült, ebbe a körbe mostantól szinte az egész világ, így Magyarország is beletartozik.

Az itthonról eddig elérhető, némi jóindulattal hasonló jellegűnek nevezhető szolgáltatások jellemzően pár százas kínálatával szemben a Netflix fontos tulajdonsága, hogy több tízezer, érdekes és aktuális film és sorozat található meg a katalógusában.

A Netflix alapcsomagja havi 8 euróba (kb. 2500 forintba) kerül, ezért cserébe hagyományos tévés minőségben, és egyszerre csak egy gépen lehet korlátlanul nézni a kínálatban szereplő rengeteg filmet és sorozatot. A havi 10 eurós (kb. 3100 forintos) csomagban már mindezt egyszerre két eszközön és HD minőségben lehet megtenni, a 12 eurós (kb. 3800 forintos) prémium csomag pedig egyszerre négy eszközön teszi lehetővé akár 4K-s (Ultra HD felbontású) tartalmak nézését.

©

Mindegyik csomagba beletartozik, hogy nem csak számítógépen lehet újtévézni, hanem androidos készülékeken (telefon + tablet), iPhone-on és iPaden, az arra alkalmas okostévéken, illetve játékkonzolokon is. A szolgáltatás lényege, hogy a nézni kívánt tartalmat nem kell letölteni, hanem azonnal elindítható a műsor, az adatfolyam élő netkapcsolattal folyamatosan biztosítja a mozizást.

A Netflix egy próbahónapot mindenkinek ingyen biztosít, a szolgáltatásra itt lehet rá regisztrálni. (Fontos: úgy tűnhet, mintha az ingyenes próbahónapért is pénzt vonnának le, de valójában ez nem így van.)

Az amerikai vállalat egyébként olyannyira komolyan veszi a tévézést, hogy nem csak filmezési lehetőséget kínálnak, hanem különféle kiegészítőket is kitalálnak. A legutóbbi fejlesztésük egy olyan zokni, ami az elalvást érzékelve leállítja a műsort, és később onnan folytatja a lejátszást, ahol a kedves tévénéző elaludt.

Ha érdeklik a most már itthon is elérhető Netflix hírei, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.