szerző:

Egészen hihetetlen technológiát fejlesztettek ki az amerikai és német kutatók. A módszerrel nem csak bárki arcát ki lehet cserélni mozgás közben egy videón, hanem azt lehet a szájába adni, amit csak akarunk.

Mindössze egy videó, egy webkamera és a most bemutatott szoftver kell ahhoz, hogy bárkiről teljesen megtévesztő videót lehessen csinálni. A német-amerikai koprodukcióban létrehozott, Face2Face szoftver fogja az alapvideót, majd egy teljesen hagyományos webkamera képét és ez utóbbi előtt ülő személy mimikáját egy az egyben átmásolja az eredeti videóra.

Ahogy az alábbi – Obama, Putyin, George W. Bush és Donald Trump videóit forrásként használó – felvételen látszik, a szoftver nem csak a szimpla arcvonásokat viszi át animálva, hanem még a kamera előtt ülő “manipulátor” szájmozgását is.

Az egyelőre csak megalkotói számára elérhető programból nyilvános, bárki által használható verziót is kiadnak majd. Ha értesülni szeretne a szoftver megjelenéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát. Addig pedig kipróbálhat egy kezdetlegesebb, de szintén érdekes telefonos verziót.