Egy szoba, ahol végre sírhatok

Úgy érzem, megrekedtem. (…) Mindig félek – félek kimenni, félek a rendőrségtől, félek az emberektől

– olvasható egy képen, amit az alkotó, kavargó gondolataira utalva, egy örvényt ábrázoló képpel illusztrált. „A hajléktalanságban élők folyamatos készenlétben élnek: mindig arra kell figyelniük, honnan és mikor jön a következő veszély” – segít jobban megérteni a kép mögötti érzelmeket és az utcán élő nők mindennapjait Fehér Boróka, a BMSZKI női projektjeinek felelőse, akivel a Beszélő képek című - azóta már bezárt - kiállítás felfedezése közben beszélgettünk.

HVG / Lakos Gábor

A kiállítás – amelyre magyar és más európai országokban élő hajléktalan nők készítettek fotókat és írtak üzeneteket – egyik fő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az otthontalan nők helyzetére. Mert bár a hajléktalanságot sokan főként a férfiakhoz kötik, valójában meglehetősen magas az otthon nélkül élő nők száma. Fehér Boróka szerint a közterületeken tipikusan férfiakat látunk, de a BMSZKI intézményeiben például mintegy 40 százalék a nők aránya, a családok átmeneti otthonába pedig jóval gyakrabban költöznek be nők a gyerekeikkel, mint férfiak.

Óvatos becslések szerint összesen 20-30 ezren élhetnek ma tartós hajléktalanságban Magyarországon, a BMSZKI szerint körülbelül 25-30 százalékuk nő. Emiatt a legtöbb szálló főleg férfiakat lát el, de vannak koedukált intézmények is, viszont a nőket és férfiakat itt is igyekeznek különböző emeleteken vagy folyosókon elhelyezni. A BMSZKI-nak van három, kifejezetten nőket fogadó szállója is: két éjjeli menedékhely és egy átmeneti szállás.

Fehér Boróka, a BMSZKI női projektjeinek felelőse

HVG / Lakos Gábor

Közterületen azért látunk kevesebb nőt, mert számukra sokkal kevésbé biztonságos kint tartózkodni, mint a férfiak esetében – mondja Fehér Boróka. Azok, akik mégis az utcai létet választják a szállók helyett, jobbára nincsenek egyedül, van társuk, párjuk az otthontalanságban.

A férfi jelenléte védelmet biztosíthat más hajléktalan férfiakkal szemben, akik így már nem szabad prédát látnak a nőben. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a nőknek adott esetben szükségből kell együtt maradniuk egy férfival

– avat be az utca durva törvényeibe Fehér Boróka.

Annak, hogy miért választja sok hajléktalan nő – akár egyedül, akár párjával – mégis inkább az utcát, sokféle oka van. Akadnak, akik már egyáltalán nem bírják a kötöttséget, így a szállók kevés szabályát sem képesek vagy kívánják betartani. Vannak, akik nem szakadnának el párjuktól, viszont Budapesten, bár egyre több van, továbbra sincs elég páros férőhely a hajléktalanszállókon, vidéken pedig kifejezetten rossz a helyzet ebből a szempontból. Így sok pár inkább az utcán marad, csak hogy ne kelljen elszakadniuk egymástól. Fehér Boróka tapasztalatai szerint az egyedülálló hajléktalan nők közül sokan a szállókat sem találják veszélytelennek, hiszen ezeket a tereket gyakran férfiakkal kell megosztaniuk. Sok nő pedig azt érzékeli, hogy a szállókon a férfiak azonnal felmérik, pontozzák őket, nyíltan beszélnek arról, mit csinálnának velük, vagy arra fogadnak, hogy ki tudná őket megszerezni.

Facebook / Budapest Városháza

Friss hús

– ezt írta egy hajléktalan nő a kiállításra készült illusztrációja mellé, érzékeltetve, így érzi magát, amikor nőként először belép egy szállóra, és minden férfi tetőtől talpig végigméri. Olyan nemzetközi példák is vannak, hogy hajléktalan nők egész éjjel buszoznak vagy éppen a McDonald’s-ban éjszakáznak, csak hogy biztonságban maradjanak.

HVG / Lakos Gábor

Minden veszélyével együtt persze a szálló is jelenthet biztonságot, egyrészt a segítő személyzet, másrészt a privát szféra miatt. Bár a segítők a szociális szféra alacsony bérei miatt gyakran cserélődnek, a privát szféra pedig kevéssé létezik egy olyan intézményben, ahol tipikusan nyolcan-kilencen vannak egy szobában, mégis lehet találni egy-egy csendes sarkot, ami a biztonságot és a nyugalmat jelentheti. A csendes sarok, a biztonságos pont keresése, szükségessége egyébként a kiállítás több képén is megjelent üzenetként.

„Egy szoba, ahol végre sírhatok”

– ez áll egy magyar nő által a munkahelyén készített képen, amin egy kis asztalon egy mikró és kávéspoharak láthatók.

HVG / Lakos Gábor

„A kiállítás egyik tanulsága a saját élettér fontossága volt számunkra. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a BMSZKI-ben olyan csendes szobák létrehozását tervezzük, ahová bárki vissza tudna húzódni, amikor egyedüllétre van szüksége” – mondja Fehér Boróka. Szerinte tanulság volt az is, hogy a természet közelsége javíthatja a nők biztonságérzetét, de sokszor ilyen szerepet tölt be a közösségi együttlét is, ami visszaépítheti azt az érzést, hogy mégis van, akiben lehet bízni, akitől társas támogatást lehet kapni.

Hogyan válnak a nők hajléktalanná, és mivel küzdenek?

A nők nem csak hajléktalanként különböznek a férfiaktól, de az odáig vezető útjuk is jellemzően más. Sokszor bántalmazó kapcsolatból menekülve válnak otthontalanná, előfordul, hogy a gyerekeikkel jönnek el otthonról, akiket azonban hajléktalanszállóra nem vihetnek be, így el kell szakadniuk egymástól, ha a családok átmeneti szállásán nem kapnak helyet.

Volt olyan, hogy a családsegítő a gyerekeket el tudta helyezni, de az anyának azt mondta, menjen szállóra. Ez volt a megoldás a bántalmazás elől menekülő családnak

– meséli Fehér Boróka, hozzátéve, hogy Magyarországon nagyon kevés férőhely van családok átmeneti otthonában vagy bántalmazás elől menekülők titkos menedékhelyén.

A hajléktalan nők általában szorosabb kapcsolatban maradnak a gyerekeikkel, mint a hajléktalan férfiak, ezért volt példa olyan esetre is, hogy egy nő azért költözött ki a szállóról, mert nem akarta magára hagyni a közterületen alvó felnőtt fiát.

Más nő pont azért választja a szállót, mert itt legalább tud főzni a gyerekeinek, ebben az értelemben továbbra is be tudja tölteni az anyaszerepet – magyarázta a BMSZKI munkatársa.

A hajléktalanságból való kitörés is különbözhet a férfiakétól, ugyanis sok hajléktalan nő bár 40 évnél idősebb, sosem dolgozott a munkaerőpiacon, mert egész életében gyerekeket nevelt, beteg hozzátartozókról gondoskodott, házimunkát végzett. Így viszont kisebb esélye van munkát találni. A BMSZKI kutatása szerint a hajléktalan emberek 40 százaléka dolgozik, igaz, nem feltétlenül bejelentett munkahelyen. A hajléktalan nők tipikusan takarítóként dolgoznak, amivel kevesebbet keresnek, mint a könnyű fizikai munkát – például árufeltöltést – végző hajléktalan férfiak.

HVG / Veres Viktor

Különösen kiszolgáltatott és nehéz helyzetben vannak a várandós hajléktalan nők, akik versenyt futnak az idővel: találniuk kell egy anyaotthont a szülés utánra, ha ugyanis nincs biztos lakhatásuk, nem vihetik magukkal a kórházból a gyereküket. Gyakori, hogy amint a munkáltató tudomására jut, hogy terhesek, azonnal kirúgják őket a takarítói állásból – ami ellen még akkor sem tudnak mit tenni, ha bejelentett munka volt és tisztában vannak a jogaikkal, hiszen nincsenek erőforrásaik a pereskedéshez.

Így ott állnak fizetés, lakhatás nélkül, várandósként ugyanis nem jutnak be anyaotthonba. A gyes pedig semmire sem elég

– összegzi a lehetetlen helyzetet Fehér Boróka. Lenne megoldás: a kiállítás egyik, Írországban készült képén egy korábban hajléktalan anya kisbabájával a kezében mutatja a kulcsot, amit végre megkaptak saját szociális bérlakásukhoz. Ez egyelőre teljesen elképzelhetetlen itthon, a legtöbb hajléktalan ember soha sem jut el odáig, hogy bérlakásban élhessen – magyarázza a BMSZKI munkatársa.

Az otthontalan nőknek a menstruáció is külön nehézséget okoz. A közterületi lét sok nőnél húgyúti fertőzéshez vezet, ami miatt gyakori körükben az inkontinencia, nekik a menstruáción kívül is szükségük van betétre. Fehér Boróka szerint ma Magyarországon nem fordulhat elő olyan, hogy egy hajléktalan szállón élő nő egyáltalán nem fér hozzá ilyen egészségügyi termékhez – olyan viszont már inkább, hogy nem kap eleget. Az sem példa nélküli viszont, hogy egy hajléktalan nőnek abbamarad a menstruációja az alultápláltság vagy tartós stressz miatt.

HVG / Lakos Gábor

Az ilyen nehézségek, problémák miatt hozta létre a BMSZKI hajléktalan nők számára a traumatudatos nőgyógyászati rendelőjét, ami ugyan a pénzhiány miatt csak havonta pár napra nyit ki, az itt dolgozók kifejezetten ügyelnek arra, hogy minden a páciens beleegyezésével történjen, és biztatják őt, jelezze, ha kellemetlenül érzi magát. Ez azért fontos, mert a hajléktalan nők nagy részét már érte szexuális bántalmazás, ezért esetükben nagy az esély az újra-traumatizálódásra a nőgyógyászati vizsgálat során, vagyis arra, hogy a korábbi trauma emléke feléled, és a személy ismét átéli a tehetetlenség és a félelem állapotát. A traumaérzékeny szemlélet ezt hivatott megelőzni.

Nyitókép: A Beszélő képek nemzetközi kiállítás hajléktalan nők fotóiból az Antall József-rakparton Fotó: HVG / Lakos Gábor