szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Még egy dolgok kettévágására szakosodott alakulatnak is meg kellett küzdenie azért, hogy belenézzenek az olimpia lángot hordozó fáklyák egyikébe.

A nagy műgonddal és szertartásos keretek között meggyújtott olimpiai láng megóvása nem kis kihívás elé állította a mérnököket. A lángnak minden körülmények között égnie kell, míg el nem jut az olimpia helyszínére, túl kell vészelnie olyan kínos eseteket, mint ami nem sikerült Moszkvában a szocsi olimpia előtt 2013-ban, mikor kialudt a láng egy futó kezében. A pekingi játékokat megelőzően pedig számos aktivista próbálta meg eloltani a lángot.

Azonban az idei fáklya könnyen lehet, hogy az egyetlen olyan dolog eddig, ami működik az olimpiával kapcsolatban. Megkockáztatjuk, hogy a világűrből való visszatérést is könnyen átvészelnék az az új fáklyák. Hogy miért?

A What's Inside kifejezetten tárgyak kettévágására specializálódott YouTube-csatorna, akiknek sikerült beszerezniük egyet az idén használatos fáklyák közül. Az eszköz kettévágásához három különböző fűrészre volt szükségük, ugyanis az első feladta a harcot és elfüstölt, a második egyszerűen kevésnek bizonyult. Az sem sokat segített, hogy vízzel permetezték a vágott felületet, akkora hő keletkezett, amit a nagyobb fűrész is nehezen bírt. A műveletet csak hosszú órák alatt tudták végrehajtani.

A fáklya egyébként kifejezetten futurisztikusra sikerült, teleszkóposan kinyitható a dizájn részeként, fala különleges alumíniumgyűrűkből tevődik össze, ami hihetetlen ütéseket képes elviselni. Az összsúly lényegében még így is könnyebb, mintha egy lángoló bottal futnának a versenyzők. Az égésterméket egy sűrített gázzal töltött tartály biztosítja, ami a teleszkópos dizájn miatt rugós kiáramlócsővel rendelkezik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!