szerző:
hvg.hu

A mobilszolgáltató kínálatában megjelent új okosórával komoly mérföldkőhöz ért a Magyar Telekom: ez az első olyan eszköz, amelyben már nem a mindenki által ismert, hagyományos SIM-kártya van, hanem a chip egy jóval fejlettebb változata, az eSIM.

A Telekom elsőként egy okosórában teszi lehetővé itthon a hagyományos SIM-kártyákat felváltó eSIM technológia használatát előfizetői számára – közölte a szolgáltató szerdán. Az új technológia a Telekom közlése szerint belépő jelent a „dolgok internetébe” (IoT), hiszen megnyitja az utat a hálózatba kötött eszközök előtt, amelyek idővel akár helyettesíthetik is a piacon ma még meghatározó szerepet játszó okostelefonokat.

A hagyományos SIM-kártyákat felváltó chip mindössze 6x5 milliméteres, így kisméretű eszközökben is elfér. Ennél jóval fontosabb azonban, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez a továbbiakban nem szükséges a szolgáltatótól fizikai SIM-kártyát kérni, hiszen elegendő a szerződés megkötését követően az interneten keresztül letölteni a felhasználói SIM-profilt. A Telekom szerint a hagyományos chipek cseréjével járó munkafolyamat is egyszerűbbé válik az e-SIM által.

Az új technológia, amely megfelel a GSMA (Global System for Mobile Communications) közelmúltban elfogadott, magas biztonsági követelményeknek megfelelő nemzetközi szabványának, immár hazánkban is kipróbálható: a Telekom elsőként a Huawei Watch 2 okosórát forgalmazza az eSIM-képes eszközök közül, de idővel más készülékek is megjelennek majd a kínálatban.

Az új technológia a magyar piacra történő bevezetése egy többlépcsős fejlesztés első lépéseként, egyelőre tesztprogram keretében indult el.

A hagyományos SIM-kártyák elhagyásának gondolata még az okoseszközök gyártóinak fejében fordult meg először. Az Apple például évek óta foglalkozik ilyen forgatókönyvvel, és nem is csak a hely felszabadítása, hanem a felhasználókkal való közvetlenebb kapcsolat kiépítése miatt (is). A mobilgyártók közben pedig egyre élesebben hangoztatják: a SIM csupán fölösleges kolonc.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!