szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem a piac összeomlásától vagy a rossz sajtótól, nem is az üzlet halálától, még csak nem is természeti katasztrófáktól félnek legjobban a vezetők, hanem attól, hogy valamiben inkompetensnek tűnnek.

Egy tavalyi felmérésben 116 vállalatvezetővel készítettek mélyinterjút, amelynek a központi témája az volt, hogy mitől félnek a legjobban a vezérigazgatók, a válasz pedig elsőre meglepő lehet, a felső vezetők legnagyobb félelme, hogy valamiben inkompetensnek tűnnek – jelent meg a khorus.com-on.

©

Szélhámos szindrómának nevezik azt, amikor valaki attól fél, hogy egyszer csak leleplezik és azt mondják, hogy ő csak egy csaló és nem is ért igazán a dolgához. Bármilyen munkánk is van, bármilyen szerepben vagyunk, a szülőtől a szónokig, szinte mindenki találkozott már ezzel a félelemmel. Ez tulajdonképpen természetes, hiszen alapvető emberi vágy, hogy szeretnénk jól csinálni a dolgokat, méghozzá úgy, hogy azt a mások is elismerjék, így egyértelmű, hogy félünk attól, hogy megbukunk – ráadásul úgy, hogy ezt más olvassa a fejünkre. Ez a fajta félelem viszont extra mértékben erős a felső vezetők között. Egy vezető teljes munkáját figyelik és elemzik a munkatársak, az ügyfelek, a vevők, a konkurencia és az elemzők – így nem csoda, ha mindennél jobban félnek attól, hogy kiderül: valamiben inkompentesek.

Számos egyéb tanulmány, könyv szól arról, hogy milyen károkat okozhat az, illetve hány rossz döntés születik amiatt, hogy a döntéshozók vagy döntést befolyásolók, nem merik azt mondani, hogy „nem tudom”. A főnökök egyszerűen félnek a „lebukástól”. A vezető részéről a rossz válasz erre az, hogy erőből akarja megoldani a dolgokat, a jó válasz pedig az, hogy bevállalja az élethosszig tartó tanulást, a kompetenciafejlesztést, és azt, hogy lehet, sőt kell időnként tanácsot kérni. A jó vezető ugyanis inkább okos, mint erős. És ami különösen fontos, hogy egy vezetőnek folyamatosan fejlesztenie kell a funkcionális, szakmai és a vezetői kompetenciáit. Amellett, hogy egyetlen vezető sem tudja függetleníteni magát saját személyiségjegyeitől, a kiváló irányító éppen attól kiváló, hogy kontrollálni tudja úgynevezett természetes vezetési stílusát, és képes azt az adott helyzetekhez igazítani.

Az alábbi kérdőívben arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mitől fél.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!