Egoista, önhitt és könyörtelen volt, de ha Franciaország sorsa volt a tét, úgy is vállalta a harcot, hogy a hívei kevesebben voltak, mint a második világháborús német megszállás első heteiben az ellenállók. Konok volt, kevés szóval érvelt, és úgy vélte, a politika túl komoly dolog ahhoz, hogy politikusokra lehessen bízni – magát persze kivételnek tekintette. Talán tévedhetetlennek hitte magát, ahogy egy vállrándítással lezártnak tekintette a vitát az olyan fenyegető pillanatokban is, amikor hazáját a valóságban a nácik, képletesen egy csatorna, a La Manche választotta el a szabadságtól. Lehet, hogy csak időt spórolt vele.
Minden idők egyik legdrágább, 75 millió euróba került francia filmje, a De Gaulle – Az ellenállás hajnala túlzásoktól, heroizmustól és szentimentalizmustól megtisztított portré a kortársai közül nem csak majd’ kétméteres magasságával kitűnt férfiról. Antonin Baudry filmje azzal kezdődik, hogy a tábornok egy kirándulásra, nem a lövedékek feldúlta harcmezőre készült közönséges autóban ül az áttörhetetlennek hitt, gigantikus védmű, a Maginot-vonal egyik pontján, amit a németek egyszerűen megkerültek, és Párizs felé nyomulnak. Az egyik német tank célba veszi az autóját, De Gaulle azonban legyint, és közömbösen azt mondja a sofőrnek: „Hajtson tovább!”
A második világháború diplomáciai machinációira fókuszáló kétrészes, összesen hat óra terjedelmű eposznak – amiben bőségesen jut idő egy történelmi sakkjátszma aljas lépéseinek, a zsarolásnak, a kifárasztásnak, sőt a kivéreztetés meghúzásának – jelenleg az első része látható a magyar mozikban, a másodikat, A szabadság hajnalát később mutatják be.
