Panyi Szabolcs: A mi hatalmunk - bloggerek Magyarországon 2012-ben

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: Véleményvezér; Panyi Szabolcs; Goldenblog 2012; Blog Action Day 2012;

A Véleményvezér szerkesztőjének írása a hvg.hu számára a 2012-es Blog Action Day alkalmából.

2007 óta minden évben október 15-én vagy 16-án kerül megrendezésre a Blog Action Day nevű nemzetközi online esemény, melynek során a kezdeményezéshez csatlakozó bloggerek ezrei világszerte ugyanarról a témáról írják blogposztjaikat. 2007-ben ez a közös téma a környezet, 2008-ban a szegénység, 2009-ben a klímaváltozás, 2010-ben a víz, 2011-ben az étel volt.

Az idei Blog Action Day a „mi” hatalmunkról („The Power of We”) szól, a közösség, az összefogás, vagy ha úgy értelmezzük, maguknak a bloggereknek az erejéről. Az alábbi írás ebből az alkalomból egy hangsúlyozottan elfogult bevezetés kíván lenni a magyar közéleti blogoszférába, mely sokak szerint 2012-re a szubkultúra-létből kiemelkedve teljesen a mainstream média részévé vált (ennek jele az is, hogy kitermelődött saját undergroundja: a „beavatottak” körét ma a tumblr-en kell keresni). Az írás hangsúlyozottan csupán a közéleti blogoszférával foglalkozik, „blogger” alatt minden esetben közéleti-politikai blogger értendő.

Leginkább három, egymással szorosan összefüggő kérdésről lesz szó: mekkora szabadsága, hatalma és függetlensége van ma egy magyar bloggernek?

A magyar blogger szabad

Bár akkor már három éve blogoltam és szerkesztettem sokszerzős közösségi blogokat, mégis csak 2011 tavaszán gondolkoztam el először úgy istenigazából azon, hogy tulajdonképpen mi is az, amit csinálok. Mi a tétje, mik a korlátai és milyen hatást fejt ki. Berlinben vettem részt egy „bloggertúrán”, melyen tucatnyi posztkommunista, ázsiai és afrikai ország bloggerei találkoztak és cseréltek tapasztalatot.

Természetesen nagyjából tisztában voltam azzal, milyen állapotok uralkodnak a világ kevésbé szerencsés felének online nyilvánosságában, mégis csak ott és akkor tudatosult bennem, hogy ami számomra egyszerre munka, szórakozás és szerelem, az sokaknak borzasztó kockázatos küzdelem a szabadságért és az alapvető jogokért. Hasonlóan gondolkodunk és ugyanazzal foglalkozunk, nagyjából egy nemzedékhez tartozunk és kollégáknak tekintjük egymást, mégis, miközben én az írásaimmal legfeljebb hülyét tudok csinálni magamból, ők magukból, ha nem vigyáznak, akár hullát is.

Életem egyik legabszurdabb élménye egy indonéz blogger anekdotázása saját bebörtönzéséről, megkínzatásáról és szabadulásáról, amit az elejétől a végéig teli szájjal nevetve adott elő. Története úgy végződött, hogy az életét az édesanyja vásárolta meg az egyik őrnek ajándékozott imaszőnyeggel, hogy aztán a szabadulása után a fia lelkére kösse, nehogy eszébe jusson máskor is butaságokat írkálni az internetre, mert most már tényleg nincs otthon min imádkozni. Egy ilyen történetet hallgatva egy magyar blogger pedig nem tehet mást, mint hogy végtelenül szerencsésnek érzi magát, és ezt egyszersmind kicsit szégyelli is.

Az online szólásszabadság elnyomását dokumentáló Threatened Voices statisztikája szerint jelen pillanatban világszerte 333 blogger van bebörtönözve vagy kitéve fenyegetésnek, a dokumentált esetek alapján a bloggerek helyzete Iránban, Kínában és Egyiptomban a legrosszabb. A Threatened Voices adatbázisában egyetlen magyar eset sem szerepel. A magyar közéleti bloggerek helyzete azonban nem csak, hogy nem rossz, hanem egyenesen irigylésre méltó: a Freedom House nemrég publikált internetszabadság-jelentése szerint bár Magyarországon a sajtó csak a „részben szabad” kategóriába sorolható, az online médiaszabadság tekintetében a felmérés pontrendszerében 47 országból a rendkívül előkelő ötödik helyet értük el. A nemzetközi szervezet országjelentésének megállapítását a hazai tapasztalatok teljes mértékben alátámasztják, sőt.

A legkomolyabb, sejthetően politikai motivációjú fenyegetés, mely manapság magyar bloggert ért, az MTI hitelrontás címén benyújtott keresete Balavány György ellen, ami bár végtelenül felháborító, de jogi szempontból szerencsére teljesen komolytalan. Egy blogger a mai Magyarországon a véleményét teljesen szabadon leírhatja, ez pedig megkérdőjelezhetetlen tény.

De mi köze egyáltalán a bloggereknek a szabadsághoz? A modern sajtó megszületése óta az újságíró figurájához kapcsolódó idealizáló képzet, hogy ő az igazság bajnoka, akinek szellemi függetlensége és szabadsága lehetővé teszi, hogy feltárja mindazt, amit a hatalmasok el kívánnak rejteni a nyilvánosság elől (a démonizáló képzet szerint pedig egyszerű felforgató vagy szellemi prostituált). Köszönhetően annak, hogy a blogger az újságíróhoz képest még kevesebb kötöttséggel (nincs szerkesztőségi kontroll stb.) rendelkezik és a technikai feltételek is lehetővé teszik, hogy gyakorlatilag tényleg bármit és bármikor megírhasson, az online média fogyasztói közül többen egyre inkább a bloggerektől várják el, hogy a fenti, természetesen a valóságban szinte betölthetetlen szerepet betöltsék.

Különösen igaz ez a posztkommunista és más, diktatúráktól megszabadult (és természetesen az elnyomó rendszerekben élő) országokra, ahol a sajtóval és a hagyományos szerkesztőségek által irányított orgánumokkal, az azok hitelességével szembeni szkepszis továbbra is jelentős.

„Akkor tegyük fel valami blogra”, „küldjük el egy bloggernek” – korábban, még mielőtt az oligarcha-ügyek áttörtek volna az online nyilvánosságban, komolyan vagy viccelődve, de nem egyszer hallottam a fenti javaslatokat újságíróktól. Vagyis, hogy egy szerkesztőségre nézve potenciálisan veszélyes jogi (pl. ügynökmúlt nyilvánosságra hozása az abszurd magyar jogi szabályozás szerint „nem elegendő” bizonyíték alapján) vagy gazdasági (pl. a hirdetési piacon befolyással rendelkező oligarchák homályos ügyleteinek kiteregetése) következményekkel járó sztorikat szívesebben „szervezték ki” a fenti módon, hogy aztán ők azokat csupán behivatkozzák. Persze, ezt az egyszerű trükköt azok is eltanulták, akik ellen ki lett találva, és itt elég csupán a hírhedt Napraforgó blogra utalni, melyről soha senki nem hallott és csupán egyetlen bejegyzést tett közzé Ángyán József lejáratására, a Magyar Távirati Iroda valamiért azt mégis azonnal felkapta.

A helyzet mára érezhetően javult: bár blogok rendszeresen közölnek bizalmas vagy titkos dokumentumokat – például legutóbb a Fent és Lent blog az MSZP politikai stratégiáját –, a tényfeltáró online (és offline) újságírás virágkorát éli és a magyar közéleti bloggerek, illetve az újságírók munkája is számos területen részben átfedi egymást.

Mind a három nagy közéleti portál integrál blogtartalmakat, munkatársaik közül többen pedig saját blogot is vezetnek. Persze, az online újságírás és a közéleti blogolás közti határ elmosódását némileg rosszmájúbban is lehet értelmezni. A bloggerek mint tartalmaikat egyébként is ingyen vagy jóval olcsóbban előállító szabadszájú konkurencia egyfajta lépéskényszerbe hozták a klasszikus újságírókat, hogy ők is legyenek bevállalósabbak és fogalmazzanak nyíltabban. Akárhogy is, a jelenség legfontosabb következménye mindenképpen az, hogy a blogoláshoz kapcsolódó szabadságérzés elterjedéséből a teljes online média, és így a magyar nyilvánosság egésze is profitál.

A magyar bloggernek van hatalma

Magyarországon a közéleti blogok nagy mértékben átvették az újságírás egyik legklasszikusabb műfajának, a ha tetszik, ha nem, de a közvélemény formálása felett bizonyos hatalmat jelentő véleményújságírásnak a szerepét. Ennek pedig alapvetően két oka van. Az első a nyomtatott sajtó szabadság-deficitje.

2006-2009 környékén éppen a politikai napi- és hetilapokra jellemző eltérő mértékű, de egyformán kiszámítható és fantáziátlan pártosság volt az, mely a magának megjelenési lehetőséget kereső, jellemzően húszas, harmincas fiatalokat összehozta a Gyurcsány-időszak felfordulása idején a portáloktól még több politikai tartalmat váró közönségükkel. Szokás mondani, hogy a blogger elsősorban az újságírótól különbözteti meg magát, és a fenti értelemben kezdetben ez mindenképpen így is volt.

A második ok, mely a kínálat és a kereslet, a bloggerek és olvasóik egymásra találását egyáltalán lehetővé tette, az Index és a blog.hu vezetésének zseniális döntése, amit jelentős lemaradással a versenytársak is követtek. A blogok ma a hírportálok nyitóoldalán is megjelennek, ami ezres, tízezres, sőt szélsőséges esetben százezres olvasottságot jelent egy-egy blogbejegyzésnek. Valaki, akinek írni támad kedve Magyarországon, ekkora közönséghez még soha a történelem során nem juthatott el mondanivalójával ennyire egyszerűen.

A magyar közéleti blogok által elért olvasótábor méretéről nyilvános felmérés nem ismert, egy nem publikus, 2011-ben készült piaci kutatás szerint azonban kiemelkedő, sokszázezres tömegről beszélhetünk.

Ezt alátámasztják azok az adatok, melyeket kérésemre két népszerű blog, a Kettős Mérce és a Vastagbőr szerkesztői küldtek el, illetve a Véleményvezér blog statisztikái is. Pár adat: az utóbbi hetekben a Kettős Mércének a családon belüli erőszak témájában készült, összefoglaló jellegű posztja 90 ezer oldalletöltést is elért, hasonlóan a Véleményvezéren a kéttannyelvű oktatás szigorításáról szóló cikkhez. A jelentősebb ismertségű blogok egy-egy olvasottabb bejegyzése tehát sok tízezer emberhez jut el, a rendszeresen frissülő blogok pedig havi szinten is komoly forgalmat generálnak: a Vastagbőr például havonta átlagosan félmilliónál is több oldalletöltést.

Közönségük a magyar közéleti blogoktól alapvetően azt várja el, hogy az igazodás és az igazolás helyett, amit a politikai napilapoktól bárki bármikor megkaphat, legyenek távolságtartóbbak, gyanakvóbbak és kritikusabbak.

Talán nem merészség megkockáztatni azt sem, hogy a közvélemény-kutatásokban a bizonytalanok, kiábrándultak táborának rekordméretűre hízása, illetve a blogok népszerűségének a növekedése  bizonyos szinten összefügg egymással. Ha kicsit fennhéjázóan a „bloggerek hatalmáról” beszélünk, akkor annak nem csupán az olvasótáboruk mérete, hanem jellege is fontos összetevője. A blogok közönsége ugyanis jellemzően az átlagnál jobban érdeklődik a közélet iránt, a pártok stratégái számára lefordítva: még nem biztos, hogy ők hová húzzák be az ikszet, de nagy biztossággal el fognak menni szavazni, és igen valószínűtlen, hogy napi olvasmányaik ne lennének a döntésükre befolyással.

A közéleti blogok véleményformáló erejét pedig tovább növeli, hogy a politika történései iránt különösen érdeklődő olvasóik a véleményüket saját környezetükben egyébként is továbbadják, azonban a blogok ezt még meg is könnyítik a számukra. Miközben a hírportálok vagy tudatos üzleti megfontolásból, vagy a médiapiaci helyzet alapvető félreértése miatt jellemzően nem fordítottak kellő figyelmet a Facebook magyarországi térnyerésére, közéleti blogok tucatjai ezres vagy akár több tízezres csoportot építettek fel maguknak a közösségi hálón.

A cikk megírásakor az ismertebb politikai blogok Facebook csoportjának méretei: Fent és Lent 7 ezer, Mandiner 8 ezer, Vastagbőr 9 ezer, törökgáborelemez 21 ezer, Egyenlítő 22 ezer, Kettős Mérce 25 ezer, Véleményvezér 29 ezer. Egy nagyobb blog által a Facebookon közzétett tartalmak az ismerősök megosztásainak, lájkjainak és kommentjeinek köszönhetően akár százezer vagy több százezer felhasználó üzenőfalán jelennek meg heti szinten.

De a blogok nem csak úgy általában formálhatják az olvasók véleményét, hanem olykor még a politikusok szájába is érveket adnak, néha szó szerint. Akadnak extrém példák is – mint amikor egy kormánypárti képviselő a forrás említése nélkül a Gyerekszemle blogról olvasott fel teljes bekezdéseket a Parlamentben –, de inkább az a jellemző, hogy a blogok hatása a tematizálásban, egy-egy ügy napirendre kerülésében vagy napirenden tartásában, illetve a később mások által átvett érvek kialakításában nyilvánul meg. Természetesen amikor lemondásakor Schmitt Pál egy internetes portál „névtelen bloggereinek” tulajdonította a plágiumügy kirobbantását a hvg.hu szerkesztősége és újságírói helyett, nem mondott igazat. Az viszont igaz – és remek példa az online újságírás és a blogok együttműködésére és egymásra utaltságára –, hogy a magyar közéleti blogoszféra erőteljesen segített heteken keresztül az érdeklődés középpontjában tartani a témát. A lemondáshoz vezető út egyik figyelemre méltó állomása volt az is, amikor a Jobbklikk a távozást ajánlotta az államfőnek, majd azzal együtt még három közéleti blog, a Konzervatórium, a Mandiner és a Mos Maiorum közös közleményben foglalt állást.

A magyar blogger részben független

Ami persze mindenkit a leginkább érdekel, hogy egy-egy népszerűbb közéleti blog a valóságban mennyire független, kit ki „pénzel”, ki mögött melyik párt, vagy melyik párt melyik hatalmi csoportosulása áll. Ez az írás sajnos nem tud szenzációs leleplezéssel szolgálni, mivel nagy titkok nincsenek: a blogoszférában szinte minden pontosan az, aminek látszik.

Elsőre talán érthetetlen, hogy amikor egy blog több emberhez képes eljutni mondjuk a Népszavánál vagy a Magyar Hírlapnál, a pártok gazdasági hátországa miért nem csoportosít át komolyabb forrásokat erre a területre. Ráadásul egy blogot bármilyen más médiatermékkel összehasonlítva rendkívül olcsón és gyorsan fel lehet futtatni. A válasz valószínűleg az, hogy a média ezen szegmensének logikája eltér a pártokhoz kötődő médiáétól, és bár találni példát valódi „pártblogra” is, azt legfeljebb ugyanaz a közönség fogja csak olvasni, mint a hangvételében igen hasonló pártlapot. Sőt utóbbinak a teljesen ingyen hozzáférhető blog konkurenciát is fog jelenteni és ennek következtében ez a párhuzamosság a párt holdudvarában gazdasági károkat okozhat.

A közönség azonosságára utalhat például az is, hogy míg a legtöbb közéleti blog a nyilvánosan is hozzáférhető adatokból kiindulva a Facebookon a 25-34 és a 35-44 közötti korosztályban a legnépszerűbb, ami az általános online médiafogyasztási szokásoknak teljes mértékben megfelel, addig a legolvasottabb és erősen pártos szocialista blog olvasói elsősorban az 55-64 évesek közül kerülnek ki. Ha egy politikusnak tehát az a remek ötlete támadna, hogy a „fiatalok megszólítása” érdekében kellene indítani egy új, vagy esetleg vásárolni egy már befutott blogot, gondolja ezt át még egyszer. A népszerűség kulcsa továbbra is a pártok holdudvarához tartozó, hagyományos médiától eltérő hang: 2010 előtt nem véletlenül kapcsolódott össze bizonyos szintig a közleti blogok térhódítása a létező jobboldallal szemben kritikus polgári és konzervatív blogok feltűnésével.

A független hang iránti közönségigény azonban nem garancia a blogok függetlenségére. Az amúgy is válságban lévő, zsugorodó médiapiac, pontosabban a hirdetők és az ügynökségek nem ismerték fel a közéleti blogokban rejlő lehetőséget (és kevés kivétellel a más témájú blogokban rejlőt sem), így a magas olvasottságot és az egyre fontosabb véleményformálói szerepet nem könnyű megélhetéssé átváltani. Poztitívum, hogy ez egyrészt segít megőrízni a magyar közéleti blogoszféra civil jellegét és az abból fakadó egyedi, a klasszikus újságírástól sokszor idegen nézőpontokat, a sokszínűséget. Jelentős hátrány viszont, hogy így szélesre tárul a politika, pontosabban a pártközeliség felé vezető út kapuja. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a blogolás eredendően egyben online aktivizmus is, ahol az írás és a cselekvés nem válik el olyan élésen egymástól.

Aki pedig azzal a céllal ragad billentyűzetet, hogy gondolataival változtasson a fennálló viszonyokon – akár az ország, akár egy politikai oldal vagy párt politikai-kulturális viszonyain – az könnyen juthat arra a következtetésre, hogy a pártkampányokban való részvétel, beszédírás, politikusok, pártszervezetek weboldalának és Facebook-profiljának a szerkesztése és kezelése, valamint akár az intézményi szinten történő elköteleződés erre hatékonyabb eszköz lehet, vagy legalábbis ezt segítheti. Leszámítva a köztudottan és egyértelműen pártfinanszírozású blogokat, konkrét politikai megrendelésre vagy kérésre készült cikkekről csak nagyon elvétve hallani. De ha ilyesmi elő is fordul, annak célja általában egy párt országos vezetésén vagy egy helyi szervezeten belüli konfliktusba való beavatkozás, a (megtörtént) példának okáért mondjuk egy polgármester alkalmatlanságának sugalmazása.

Ritka eset, hogy egy blogger a blogolásért kapjon pénzt egy párttól – az már inkább előfordul, hogy a pártnak vagy valamely politikusnak tetsző bejegyzéseket produkáló blogger előbb-utóbb pártközeli megbízásokhoz vagy akár állásokhoz jusson, ami persze érthetően visszahat arra is, hogy továbbra is közölt blogposztjaiban intellektuális szuverenitása ellenére is milyen határokat nem fog sohasem átlépni.

­*

A magyar közéleti blogger tehát szabadon írhat; gondolatai nagyon könnyen jelentős méretű tömegekhez juthatnak el, ami pedig véleményformálói hatalmat jelent; egy részük független a pártoktól, más részük viszont nem. De hová tűntek a három évvel ezelőtt népszerű blogok, mi lesz napjaink legismertebb megmondóival és kié a jövő?

A blogok jóval gyorsabban tudnak reagálni a közélet változásaira, a másik oldalon azonban népszerűségük is sokkal inkább függ a politika alakulásától, például egy kormányváltástól, mint a stabil olvasótáborral rendelkező online újságoké, hírportáloké. Egy ellenzéki kultúrájú országban és a kritikaorientált véleményműfajban mindig is hálásabb szerep a kormányt kritizálni, mint védeni, persze az utóbbinak is megvannak a maga előnyei.

De professzionalizálódás nélkül a blogok futamideje is rövidebb: az egyszemélyes blogok az egyéni élet- és karrierutak előreláthatatlan fejleményeinek vannak közvetlenül kitéve, a közösségi blogok pedig ezen túl csoportdinamikai szükségszerűségeknek is. Blogok és bloggerek tehát jönnek és mennek, felmelkednek és elszürkülnek, ami viszont sokkal föntosabb, hogy az online médiában általuk meghonosított hozzáállás itt fog maradni.

A szerző hivatásos blogger. 2009-ben a Konzervatórium blog, 2010-től a Véleményvezér szerkesztője, valamint 2011-től a Global Voices Online nemzetközi bloghálózat magyar nyelvű oldalának társszerkesztője.

Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X