Glambölcsünk Kovács Nemzethy Ákos, aki nagy önazonossággal áll bele abba, hogy a nők tulajdontárgyak. Tartozni valakihez volna a női princípium beteljesítése – így a brillantinozott konzervatív házi Coelho. A jelenlegi családtámogatási rendszer mellett sajnos sokkal valószínűbb, hogy tartozunk valakinek, minden hó második felére már.

„Én akarok egy nőt / Egy titkos szeretőt / Aki nem beszélne vissza” – fejtegeti másutt a hírhedt költő és műordító, hogy milyen szerepet szán a kettes személyi számú polgártársaknak. Vén tinédzserek című dala aztán epikusan folytatódik: „Vagy legyen feleség / Akinek elég / Ha szavaimat issza”. Na jó, egyre világosabb. Hát a pofánkat befogjuk, abban van néhány ezer évnyi tapasztalata a nőknek. „Minden hajnalon / Megkísért a hatalmas vagyon” – rikoltja a refrénben vidáman, ami persze némi disszonanciára utal, talán egy újabb rádiószignál-tenderre gondol a művész? „Mert a férfi mind gyerek / Maradunk vén tinédzserek”. Ha ezt én énekelném, a Mandiner kiírna az evangéliumból mint férfigyűlölőt.

Tulajdonképpen nem is lenne ez akkora baj, hogy szegény Ákos ilyen tufa, ha nem egy kormányhónalj-táji, befolyásos szintetizátor-huszárról lenne szó – aki mindemellett egy szakajtónyi gyermek édesapja is. De Ákos a NER Zámbó Jimmyje, szavai híven tükrözik a korszellemet, legalábbis azokon a tájakon, ahol ő a lazackaviárt csapatja.

Orbán Viktor az ősszel nyilatkozott az emancipációról mint kedves, de nem túl fontos dologról, és most végre Kövér Lászlónak is szájába adtak ezt-azt a hétvégi Fidesz-kongresszuson. A felvételeket elnézve Kövérnek nem sok köze lehetett ahhoz a szöveghez, amit vasárnap felolvasott. Inkább emlékeztetett zavart nagypapára, aki ősz fejjel életében először vesz kézbe mesekönyvet. Utóbbi nyilatkozatában azonban olyat mondott, amit államférfitól még nemigen hallhattunk: hogy gyermekei nevelését fontosabb feladatnak tartja, mint a házelnöki tisztséget. Le a stüszikalappal! Bár kétlem, hogy Kövér úr beleszakadt volna a pelenkázásba, azért ez a kijelentés önmagában meglehetősen progresszív.

Ugyanakkor arról is beszél, hogy az otromba szexista szövege miatt tiltakozók ma nem lennének itt, ha édesanyáink annak idején az emancipációval lettek volna elfoglalva. Ez természetesen ordas nagy baromság. Sokan vagyunk, akik anyjai – és apjai – sokat tettek, akár a gyermeknevelési praxisuk során, akár véleményalkotóként, akár munkáltatóként azért, hogy a nők helyzete javuljon ebben a társadalomban. Én egy kifejezetten feminista család három lánya közül a középsőként nőttem fel, és mindkét szülőm maximális támogatását élveztem. Apám nem érezte magát, ma sem érzi magát kevesebbnek, ha megáll a kezünkben a fúró és a fázisceruza, és a refraktométert se féltette a lányaitól. Anyám maga is dühösen tiltakozik Kövér otrombasága ellen, mivel arra nevelt minket, hogy a magunk életéről felelősen döntsünk, a legjobb belátásunk szerint. Mindemellett maga is mérnök, és nem esik le a kezéről a karikagyűrű se a technológiai feladatoktól, se a lekvárfőzéstől. Ő nem unokákat követel tőlünk, hanem arra biztat, hogy boldoguljunk.

Ne szülj rabot, te szűz

És én is erre nevelem a saját lányomat. Amikor a középső csoportban a kisfiúk már evidensen vágnak a lányok szavába, akkor támogatom benne, hogy vindikálja magának a megszólalás és a meghallgattatás jogát. Amikor kincset akar keresni vagy puszedliket sütni, amikor fúrna, kalapálna vagy számolna, olyankor eszem ágában nincs kioktatni őt arról, hogy mi a neki való. Azt ugyanis ő tudja. Az én feladatom segíteni őt abban, hogy megtalálja a saját tehetségét.

Mert a szülők nem tartótisztek és nem tulajdonosok. De nem is erőforrásgyárak. Dacára annak, hogy az állam egyre nyíltabban csak emberanyag-beszállítóként tekint tánk.

Ennél is elgondolkodtatóbb, mitől lett hirtelen ennyire fontos, a nő- és a genderkérdés a kormány háza táján. Ezek a hatalomban és környékén lévő férfiak amúgy valójában őszintén leszarnak minket. Egyáltalán nem érdekli őket, hogy mi van a nőkkel, legislegfeljebb ha a vacsora nincs időben az asztalon. Nem tudok másra gondolni, mint hogy talán erősödnek a feminista diskurzusok, ezért vált fontossá a nemzeti együttműködés kormánya számára, hogy időről időre ide is rúgjon egyet.

Azt fontos leszögezni, hogy egyenlőségmozgalmakat ragmálni és erőt, erős hatalmat követelni konkrétan a világháborúba masírozó, huszadik század eleji Európa agyréme volt. Mondjuk Mussolini legalább érzelmileg is belerakta magát a beszédeibe. Kövér inkább zavartan kudlikjulizott a szemüvege fölött, miközben éppen maga is megütközött a papírjára nyomtatott "gender" szón.

Persze nem csak ez a baj Kövér vasárnapi megnyilatkozásával. Ha lett volna fogalma, hogy mit olvas fel, akkor is tudnia kellene, hogy a "genderőrület", amit ő ellenez, azt az alapvető állítást takarja, hogy a nők és a transzneműek is emberek, s ilyenformán az emberi jogok alanyai mindig, minden körülményben. Vagy akár azt, hogy az állam soha, semmilyen módon nem szólhat bele polgárai reprodukciós döntéseibe – azaz hogy jogunk van akkor, annyiszor és úgy szülni, örökbe fogadni, vagy nem szülni, ahogy mi magunk efelől határozunk. Különösen vidám ezt a jogunkat éppen akkor elvitatni, amikor a gyermekvállaláshoz szükséges körülmények rohamosan romlanak, a szülészeti viszonyoktól a családtámogatáson át az oktatáspolitikáig.

Azt dadogja a mi egy áldott házelnökünk, hogy nem akar férfigyűlölő nőket és feminin férfiakat látni. Elbeszélgetnék Kövér úr szövegírójával – Kövér úrral magával fölösleges, legfeljebb kiszabna rám némi pénzbírságot, hiszen nagyjából ennyire szűkült a kapacitása az elmúlt években. De a szövegíróját megkérdezném, hogy mit jelent vajon a feminin férfi? Olyan férfit, aki 18 százalékkal kevesebbet keres, mint a férfiak? Olyan férfit, akit nem véd meg sem törvény, sem hatóság a családon belüli és/vagy szexuális erőszaktól? Olyan férfit, akit kisgyerekes volta miatt tartanak alkalmatlannak munkákra? Olyan férfit, akit kiemelkedő munkateljesítménye ellenére sem terjesztenek fel soha előléptetésre? Olyan férfit, akinek hatósági személyek megkérdőjelezik a tanúvallomását? Mivel jelenleg ezek azok a jellegzetes vonások, amelyekkel a magyar nőknek szembe kell nézniük. Más női univerzálékat nehéz volna megfogalmazni. Jó sok emberről beszélünk, Magyarország lakosságának is valamivel több, mint a felét képezzük, és mint általában az embercsoportok tagjai, meglehetősen különbözőek vagyunk.

A mesebeli férfigyűlölő feministák valójában olyan rendszerszerű igazságtalanságokat próbálnak felszámolni, amelyek a férfiakat is sújtják, és a gyermekeket különösen. Ezeket az igazságtalanságokat nem azért kell felszámolni, mert anyukám azt mondta, hogy csúnya dolog. Hanem azért, mert a társadalmaink nem funkcionálnak, ha a kiszolgáltatott csoportokat nem védjük meg, ha felszámoljuk a társadalmi mobilitást, ha szolgasorba taszítunk embereket, hogy egy igen szűk réteg szipogva ibizázhasson a munkánk gyümölcséből.