szerző:

Két vélemény az új földesurak birtokszerzéséről.

A HVG régóta kiemelten foglalkozik a földjuttatások körüli visszásságokkal, az új földesúri réteg kialakulásával. Ezen a héten fölkért szerzőink az idáig vezető folyamatot elemzik különböző nézőpontokból.

Elek István: Birtokpolitikai ellenforradalom

"Az állami földbérleti pályázatok átjátszása, jó néhányszor a földeket korábban bérlő állattartó gazdák ellehetetlenítése árán is, nekem legalábbis még felháborító meglepetés volt. Nemcsak azért, mert eredendően jóhiszemű vagyok, hanem mert mindeközben a kormányzati illetékesek szövege még egy hangon, az ángyáni vidékfejlesztési stratégia szellemében szólt. És a más ügyekben megtapasztalt szószegések, árulások ismeretében is hihetetlennek tűnt fel előttem az a szemérmetlenség, ami e két gyökeresen ellentétes vonal egyidejű képviseletéből kitetszett.

Most pedig zajlik az állami földek kedvezményes hitellel támogatott privatizálása, ami természetesen azoknak az érdekköröknek a legkecsegtetőbb üzlet, amelyek előzőleg, az irányított földbérleti pályázatokon már az adott területek bérlőivé válhattak. Miközben nyoma sincs például a demográfiai földprogramnak, a fiatalok vidéki letelepedését, gazdálkodóvá válását segítő programnak, amit korábban még lelkesen hirdettek a kormánykoalíció pártjai."

Juhász Pál: Az elszabadult infantilizmus

"...nem számít, hogy esetleg az a földdarab épp a gazdaság mindennapi menetéhez szükséges terület-e. Az állami földek elmúlt kétévi bérletmegújítási gyakorlata világossá tette, hogy ennek az elvnek a semmibevétele milyen tragikus következményekkel járhat. A korábban lieblingnek tűnő kishantosiak példája – sok más mellett – azt is egyértelműsítette, hogy a hatalmi önkény bárkit ellehetetlenít, akit a döntéshozók nem tekintenek magukhoz lojálisnak.

A gazdálkodási viszonyokra és a hétköznapi élet szerveződésére nem figyelő – tehát barbár – jogalkotás és döntéshozatal mindenképpen rontja a gazdasági környezetet. Akkor is, ha fennkölt eszmék vezetik, de akkor is, ha a hatalom fitogtatása vagy a klientúraépítés."

 

A teljes cikkek a nyomtatott HVG-ben olvashatók.