Olekszandr Zincsenko, Juscsenko kampányfőnöke a kijevi Függetlenség téren tartott nagygyűlésen csütörtök délelőtt jelentette be, hogy az ellenzék több megyében, így Kárpátalján is lezárja az utakat figyelmeztetésként.
A mintegy negyven sátorból álló táborban az éjszaka folyamán nem történt incidens. Az épületet őrző rendőrök és a tüntetők között három, homokkal megrakott teherautó áll, a tüntetők csak igazoltatás után engedik át az embereket a provokációk megelőzésére felállított saját sorfalukon. Egyes híresztelések szerint az ország keleti részéből autóbuszokkal és vonatokkal szállították Kijevbe a múlt hét végi elnökválasztás nyomán hivatalosan győztesnek nyilvánított Viktor Janukovics híveit, a belvárosban azonban nem látni erre utaló jeleket.
Ukrajna szerte nagyon hideg volt az éjszaka, a havazás és az erős szél miatt száz település maradt áram nélkül. A meteorológiai szolgálat szerint továbbra is hideg marad az idő: napközben is a nulla fok alatt marad a hőmérő higanyszála, éjszaka pedig ismét mínusz 10-12 fok várható.
Jurij Karmazin, a Viktor Juscsenko vezette Mi Ukrajnánk tömörülés parlamenti képviselője úgy értesült, hogy a hatalom csütörtökön kívánja beiktatni az Ukrajna Palotában Viktor Janukovics eddigi kormányfőt az elnöki tisztségre. Ennek ellentmond, hogy a választási végeredményt még nem tették közzé sem a kormány hivatalos lapjában, Urjadovij Kurjerben, sem a parlament lapjában, a Holosz Ukrajiniban. Csütörtök délelőtt ismét ellenzéki nagygyűlést tartanak a Függetlenség terén, ahol az elmúlt napokban százezrek gyűltek össze.
Az ellenzék vezetője, Viktor Juscsenko szerda éjjel az EuroNews televízió által sugárzott üzenetében felszólította az európai államokat, ne ismerjék el a választás hivatalos végeredményét. Ellenfele, Janukovics előzőleg azt közölte, hogy hajlandó találkozni a nemzeti engedetlenségi mozgalomban résztvevőkkel, hogy válaszoljon a kérdéseikre.
Útlezárással figyelmeztet az ukrán ellenzék
Az elnöki hivatal közelében felvert sátortáborban Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt mintegy háromezer híve töltötte az éjszakát.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada hatalmas hajtás után egyenlített Bosznia-Hercegovina ellen a világbajnokságon - 1:1
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.