Nincs diplomája az ukrán igazságügyi miniszternek

Beismerte Ukrajna igazságügyi minisztere kedden, hogy nem rendelkezik egyetemi diplomával, noha a kormánytagok iskolai végzettségét regisztráló internetes honlap az amerikai Columbia Egyetemen szerzett diplomát tünteti fel neve mellett.

  • MTI

Az Egyesült Államokban született 51 éves Roman Zvarics kijevi nyilatkozatában ismerte be, hogy nincs egyetemi diplomája. Elmondta, hogy 1976 és 1978 között valóban tanulmányokat végzett a Columbia Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán, de diplomát végül nem szerzett.

A beismerést több héten át tartó, a miniszter végzettségi hátterét firtató vita előzte meg. Eközben Zvarics mindvégig azt állította, hogy rendelkezik diplomával, s a vitát politikai ellenfelei provokálták. Később azt mondta, hogy elveszítette diplomáját. A Viktor Juscsenko elnök közeli szövetségesének számító miniszterre azonban egyre nagyobb nyomás nehezedett, miután a sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy folytatott ugyan egyetemi tanulmányokat, de nem kapott diplomát.

Néhány héttel ezelőtt az egyetem képviselői egy nyilatkozatukban azt állították, hogy Zvarics - aki az amerikai listán Zwarych néven szerepelt - valóban előadásokat hallgatott a Columbián, de nem fejezte be az egyetemet.

A honlapon feltüntetett adatok között szerepelt az is, hogy Zvarics 1983 és 1991 között a New York-i Egyetem professzora volt. Ezzel kapcsolatban az intézmény hivatalos közlése szerint csupán annyi az igazság, hogy a jelenlegi ukrán igazságügyi miniszter 1989 és 1992 között egyfajta részfoglalkozású segédelőadóként tevékenykedett.

Zvaricsot egyébként botrányok sorozata kísérte azóta, hogy a minisztérium élére került. Ellenfelei azt állították, hogy CIA-ügynök volt, s vádolták azzal is, hogy nem megengedett eszközökkel lobbizott felesége olajügyletei érdekében.

A mostani diplomabotrány kirobbanása után Julija Timosenko ukrán miniszterelnök-asszony kijelentette, hogy a nyilvánosság érdekében a kabinet valamennyi tagjának a kormányépület falára kell kifüggesztenie a végzettségét tanúsitó okiratot. A híradások egyelőre nem utaltak arra, hogy Roman Zvarics a legújabb botrány nyomán fontolóra vette volna lemondását.

Hozzászólások