Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Csaló áldozatává vált a SAAB svéd autógyár. Egy férfi úgy szedte rá a céget, hogy azt állította, diplomatáknak szánt gépkocsikat közvetít, de részleteket nem tudni.
A Dagens Industri című svéd gazdasági lap belső forrásra hivatkozó hétfői jelentése szerint a férfit már májusban letartóztatták a frankfurti repülőtéren. Nyomozást folytattak Ausztriában, Svájcban és Nagy-Britanniában is, ahol mintegy három tucat autó tűnt el nyomtalanul.
Feltehetően "nagyon nagy számú autóról van szó". A lap informátora által közölteket a SAAB lényegében megerősítette. A cég németországi kirendeltségénél a lapban közöltekhez hasonló dolgok fordultak elő - nyilatkozta Christer Nilsson, a SAAB sajtófőnöke a Dagens Industrinak.
A jelentés szerint a feltételezhető csaló, aki állítólag a SAAB külső tanácsadójaként dolgozott, szokatlanul szabad kezet kapott. Nagyon jó eredményeket ért el az eladás terén, a jelentés szerint 2004-ben a SAAB 1800 diplomata kocsit adott el, kétszázzal többet, mint az előző évben.
Ugyanezt a férfit állítólag öt évvel ezelőtt elítélték a Volvo céggel kapcsolatos hasonló ügyben, de ezt a másik nagy svéd autógyár nem volt hajlandó megerősíteni a lapnak.
Néhány éve két osztrák csaló a Citroen gyárat ültette fel, amikor több állami szerv és egy jótékonysági szervezet számára nagy számú autót rendelt abban a reményben,. hogy bezsebelheti a több millió eurós jutalékot, még mielőtt rájönnek a csalásra.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.