© telegraph.com

d'Arsonval ötlete három kutatót - Dominic Michaelis építészmérnököt, annak építész fiát, Alexet, illetve társukat, Treveor Cooper-Chadwicket - inspirált arra, hogy kidolgozzák az OTEC (Ocean Thermal Energy Conversion) technológiáját. Az OTEC azon az egyszerű megfigyelésen alapul, hogy az óceán vizében jelentős hőmérsékletkülönbségeket lehet tapasztalni - a vízfelszín felülete a trópusokon 29 fok is lehet, míg az alatta egy kilométerrel lejjebb lévő víztömeg már tipikusan 5 fok körül mozog csupán. A melegebb vízzel folyékony ammóniát melegítenek, amely gőzzé alakul, az pedig egy turbinákat meghajtva elektromosságot generál. Az ammóniát ezek után lehűtik az óceán mélyéről felszivattyúzott hideg vízzel és azt folyékony állapotba visszaalakítva újra beindíthatják a folyamatot.

A hosszútávú cél az ilyen technológián alapuló energiaszigetekből egy teljes hálózat felépítése. Megerősített szerkezetű, a korróziónak ellenálló, hatszög alakú lebegő platformokról van szó, amelyek a rajtuk elhelyezett OTEC-generátorokon kívül az óceán hullámaiból, valamint a szél és a nap energiájából is képesek energiát nyerni.

A becslések szerint minden egyes szigetkomplexum körülbelül 250 MW-nyi energiát tudna biztosítani - ötvenezer ilyen szigetcsoportból pedig a világ teljes energiaszükségletét fedezni lehetne. Emellett naponta a világ minden egyes emberének két tonnányi tiszta ivóvizet lehetne adni, az OTEC-generátorok ugyanis mellesleg képesek megtisztítani a sótól az óceán vizét. A technológia akkor működik a legjobban, amikor a felszíni és az alatta levő víz hőmérsékletkülönbsége legalább 20 fokra rúg, így a legjobb helyek a trópusi és a szubtrópusi területek a szigetcsoportok kialakítására.

A koncepciót idén futtatják meg a Sir Richard Branson-féle Virgin Earth Challenge versenyén, ahol 25 millió dollárnyi díjat osztanak ki a globális felmelegedés elleni küzdelemben felmutatott innovatív megoldásokra.