A most elhunyt 32 éves Nemes Krisztián százados váltotta Afganisztánban Kovács Gyula hadnagyot, aki egy hónappal ezelőtt halt meg, szintén egy bomba hatástalanítása közben - közölte az MTI kérdésére Nagy Andrea Éva százados, a Honvédelmi Minisztérium (HM) médiaosztályának munkatársa a HM-ban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón szombat este.
A tragédia körülményeiről szólva annyit mondott, hogy magyar idő szerint szombat reggel hat órakor kapott bejelentést a tartományi újjáépítési csoport tűzszerész részlege, hogy a tábortól ötven kilométerre, a Kunduzba vezető úton robbanószerkezetet találtak. A magyar katona az egyik helyi rendőrrel kezdte meg a felderítést, eközben történt - eddig tisztázatlan körülmények között - a robbanás, amelybe Nemes Krisztián belehalt. A rendőr kórházba került, még mindig eszméletlen állapotban van - tette hozzá a százados.
Nagy Andrea Éva azt mondta: a robbanás pontos körülményeiről nem tud tájékoztatást adni, mert a vizsgálat lezárultáig a katonák biztonságát érintő kérdésekről nem nyilatkozhat. Emlékeztetett arra, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszter utasította Havril András vezérezredest, vezérkari főnököt, hogy különleges vizsgálóbizottságot hozzon létre. Hozzátette, a honvédelmi miniszter indokoltnak tartja, hogy mivel rövid időn belül második alkalommal következett be tragédia, a bizottságot a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága vezesse, megfelelő szakemberek bevonásával.
Hangsúlyozta: a bizottság, amint lehet, az első légihíddal Afganisztánba utazik, de azt nem tudta megmondani, hogy ez leghamarabb mikor következhet be.
Ismét magyar katona halt meg Afganisztánban
Meghalt egy magyar tűzszerész Afganisztánban; Nemes Krisztiánt, aki csak néhány hete szolgált a tartományi újjáépítési csoportnál, hősi halottá nyilvánította és posztumusz őrnaggyá léptette elő Szekeres Imre honvédelmi miniszter - jelentették be a HM-ban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón szombat este.
Utolsó vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor a bő 7 milliós havi fizetése mellett sem tudott sokat félretenni
Magyar Péter visszafizetett 9,2 millió forintnyi tartozást
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő gyerek, szexuális bűnözőknél, vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál?
Még a megszavazása előtt hozzányúlt a Tisza a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését célzó Alaptörvény-módosításhoz
Al Di Meola a HVG-nek: Azért kommenteltem Viktor posztjai alá, mert ismerem őt
Leváltották a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Igazi veterán távozott.