Andrea Mitchell a legfelsőbb washingtoni körökbe bejáratos veterán politikai kommentátor szerint Obama külügyminiszter-jelölti listáján éppen legnagyobb demokrata pártbeli riválisa, a volt First Lady áll az első helyen, de szóba jöhetnek olyan korábbi demokrata párti elnökjelöltek, mint John Kerry vagy Bill Richardson. Kerry 2004-ben George Bush elnök kihívója volt, míg az idén induló Richardson, Új-Mexikó állam kormányzója volt az első spanyolajkú politikus, aki versenybe szállt az elnökjelöltségért, de hamar kiesett az esélyesek közül. A hírt a The Washington Post is megerősítette.
Az NBC Hillary Clinton baráti körére hivatkozva hozzátette, hogy maga a New York-i szenátor sem zárkózna el e tisztségtől. Szóvivői viszont csak annyit mondtak, hogy a választás joga a megválasztott elnököt illeti.
Közben a The Washington Times című konzervatív napilap honlapján megírta, hogy a washingtoni "kinevezés-tippversenyben" felmerült Caroline Kennedy és Al Gore volt alelnök, Nobel-békedíjas neve is. Caroline Kennedy Obama kampánystábjának egyik kulcsfigurája volt, ő választotta ki alelnökjelöltnek Joe Bident, ő az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete posztjának várományosa lehet. Gore-nak különleges funkciót szánna az új fehér házi adminisztráció: ő lehetne a klíma- és energiakérdésekkel foglalkozó minisztériumok és ügynökségek felett álló csúcsvezető. A The Washington Times szerint azonban a 2000-es elnökválasztás demokrata párti jelöltjét nem érdekli egy ilyen hivatal.
Obama Hillary Clintont szeretné külügyminiszternek?
Barack Obama megválasztott amerikai elnök fontolóra vette, hogy felajánlja leendő kormányában a külügyminiszteri posztot Hillary Rodham Clintonnak - adta hírül csütörtökön az NBC tv-csatorna.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada - Bosznia-Hercegovina: 1-1 - élőben a világbajnokságról
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.