José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Cecilia Malmström, az uniós ügyekkel foglalkozó svéd miniszter a jövő heti állam- és kormányfői EU-találkozó kapcsán értésre adták, hogy az uniós "kormány" és a tagországokat képviselő tanács a ratifikálási folyamat sikeres befejezését feltételezve készül a következő időszakra, de a reformszerződés életbe lépéséhez kapcsolódó döntések csak a folyamat lezárta után hozhatók meg.
Több képviselő, köztük Győri Enikő (Fidesz) óva intette az uniós vezetőket attól, hogy olyan engedményeket tegyenek Václav Klaus cseh elnöknek, amelyek révén az uniós szerződés elfogadná a Benes-dekrétumokat. "A Benes-dekrétumok tartalma, a 143 dekrétum közül 13 jogfosztottá tett magyarokat és németeket, és azt gondolom, hogy az unió nem engedheti meg, hogy ilyen dokumentumra hivatkozzanak" - fogalmazott a magyar képviselő, aki szerint "veszélyes precedenst is teremtenénk, mert ettől kezdve bármelyik közjogi méltóság érezhetné úgy, hogy utólag belenyúlhat egy szerződésbe". Úgy vélte, hogy az ír példára is veszélyes hivatkozni, "az írek olyanokat kértek, amik benne voltak eredetileg is a Lisszaboni Szerződésben, illetve olyat nehezményeztek, ami nem volt benne, tehát nem ütközött jogi akadályba az ő kérésük".
Szegedi Csanád (Jobbik) ugyancsak állást foglalt a Benes-dekrétumok ellen, de egyúttal az uniós reformszerződés ellen is. Úgy vélte, "a Lisszaboni Szerződés aláírásáról folytatott mindenfajta vita felesleges mindaddig, amíg a legalapvetőbb értékeinket nem tisztáztuk egymással". Az uniós tagországok vezetőinek jövő csütörtök-pénteki brüsszeli találkozóján intézményes kérdések mellett a nemzetközi gazdasági válság, a magas szintű decemberi nemzetközi klímakonferencia előkészítése, az illegális bevándorlás elleni fellépés lehetőségei és az unió külügyi stratégiája szerepel napirenden.
Az éghajlat-változási értekezletet illetően Malmström és Barroso állást foglaltak egy ambiciózus uniós álláspont kidolgozása mellett, és hangoztatták annak fontosságát, hogy a koppenhágai találkozó sikerre vezessen. "Nincs B tervünk Koppenhágára, mert nem rendelkezünk B bolygóval" - fogalmazott a bizottsági elnök. A gazdasági válsággal kapcsolatban pedig a felszólaló képviselők közül többen kevesellték az eddigi uniós intézkedéseket, és újakat sürgettek a növekedés gyorsítása és a munkanélküliség kezelése érdekében.
A lisszaboni szerződés cseh ratifikálását sürgették az EP-képviselők
Az Európai Unió reformjait kiteljesítő Lisszaboni Szerződés mielőbbi, feltételek nélküli cseh ratifikálását sürgette az Európai Parlament szerdai plenáris vitáján felszólaló képviselők többsége Strasbourgban.
Döntött a kormány a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
3,6 milliárdért rendezik a kórházi légkondihelyzetet
Haladékot kaptak azok, akik elakadtak az évek óta döcögő napelemes pályázattal
A Kúria döntött az MTA-vagyonnal kapcsolatos perben
Hankó Balázs nem 261, hanem több mint 1000 milliárd forint állami támogatásról állapodott meg a választások előtt Krausz Ferenccel
Para-Kovács Imre: Búcsúlevél a Fideszhez
A kormány felfüggeszti az ebben a formában értelmetlen mohácsi Duna-híd kivitelezési munkáit
Elég egy tűszúrás – így pusztítják el a daganatot műtét nélkül
A kormány terve szerint csak olyan cég indulhatna közbeszerzésen, amelynek átlátható a tulajdonosi háttere
Orbánék családtámogatási rendszere jövedelmileg kettészakította az országot
Reagált a halálos ítéletre az MCC
Kapitány István leváltotta a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjét
Kovács Zsolt tavaly szeptember óta állt a bank élén.