A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A Niagara-vízesés után a Grand Canyon felett akar átkelni kötélen Nik Wallenda, amit még senki sem tett korábban, ráadásul biztosítókötél nélkülire tervezi mutatványát.
A legendás amerikai Wallenda akrobatacsalád 33 éves sarja a hetedik nemzedékhez tartozik.
A Niagarán idén június közepén kelt át, akkor - bár nem akart - használt biztosítókötelet, mivel kötelezte rá a bravúrt élőben közvetítő ABC tévétársaság. Wallenda most egy kábeltévével kötött szerződést a Grand Canyon feletti mutatvány közvetítéséről, ez a tévés cég pedig nem ragaszkodik a biztosításhoz.
A társaság kilétét egyelőre nem fedte fel Nik Wallenda, sem pedig a próbálkozás időpontját és helyét. Azt viszont elmondta, hogy a Grand Canyonnál olyan szakaszt nézett ki, ahol 800 méter hosszú lesz a kötélút, de még tárgyal két indián törzzsel, amelyeknek rezervátumai szomszédosak a Grand Canyon Nemzeti Parkkal.
A Niagara felett 550 métert kellett megtennie.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.