Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Ferenc pápa az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet offenzívája miatt menekülésre kényszerült észak-iraki keresztény lakosság védelmére szólította fel a nemzetközi közösséget csütörtökön.
A katolikus egyházfő arra szólította fel a világ kormányait, hogy "vessenek véget a humanitárius vészhelyzetnek, fogadjanak el intézkedéseket azok védelmére, akik ki vannak téve az erőszaknak, biztosítsák számukra a szükséges segítséget, különösképpen azok számára, akik fedél nélkül vannak és mások jóindulatától függenek". A pápa nyilatkozatát Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője olvasta fel.
A radikális szunnita csoport - amely kalifátust kiáltott ki az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken, és ott üldöztetésnek tette ki más vallások követőit - csütörtökre virradóra hatalmába kerítette az északi Karakost, a legnagyobb iraki keresztény várost. Karakosnak eredetileg 50 ezer lakosa volt, de sok keresztény menekült oda Moszulból is, miután iszlamisták korábban elfoglalták az utóbbi települést.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.