"A magyar hatóságok a szeptember 8-i rendőri razziával megmutatták, hogy folytatódik a civil társadalom zaklatása, és nem szándékoznak tiszteletben tartani az ország által aláírt egyezményeket" – olvasható Vidar Helgesen európai uniós ügyekkel foglalkozó norvég miniszter közleményében, amelyet az AFP hírügynökség ismertetett.
A kiadott dokumentum szerint ez a lépés teljesen elfogadhatatlan, és azt mutatja, hogy a magyar kormány véget akar vetni a hatóságokkal szemben kritikus nem kormányzati szervezetek tevékenységének. Azt is mutatja, hogy a magyar kormány aláássa a demokrácia és a jó kormányzás közös európai értékeit – tették hozzá.
A magyar Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében hétfő reggel házkutatást tartott a Norvég Civil Támogatási Alap forrásait koordináló Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában, és munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le.
Aznap délben nyomozók jelentek meg a pályázati programot lebonyolító konzorcium egy másik tagjának, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) az irodájánál is.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára kedden azt mondta, személy szerint túlzónak véli az NNI hétfői akcióját, amikor megszállták az Ökotárs és a Demnet budapesti irodáit. De azért nem gondolja, hogy a kormánynak "úgy kellene bizonyítania a sokszínű demokrácia iránti elkötelezettségét, hogy szemet huny szabálytalanságok felett".